Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Legendás fájukról neveztek el fesztivált a szentgáliak

2024. április 21. 16:14
Ezen a hétvégén tartották Szentgálon a Barkóca fesztivált, aminek névadója a település határában álló háromszáz éves fa, aminek a gyümölcséből, mint kiderült kiváló pálinka készül.

Valamikor az 1700-as évek elején hajtott ki a földből és kezdett növekedni Szentgál mellett egy göcsörtös barkócafa, vagy más nevén barkócaberkenye, ami 2000-ben hivatalosan is megkapta az ország legnagyobb és vélhetően legidősebb barkócafájának címét is. A fa mi is él még, a helyiek pedig ápolva a hagyományokat róla nevezték el fesztiváljukat, amit hétvégén szerveztek meg a településen.

Szombaton az esős idő ellenére is sokan kíváncsiak voltak a falu közepén felállított színpadon a produkciókra, amiket kirakodóvásár, hagyományőrző bemutatók és főzés is kísért.

A megnyitón Weisz Elvíra, polgármester amellett, hogy köszöntötte a falu lakosságát a barkócafáról elmondta, hogy terméséből kiváló pálinkát is készítettek az elődök, ami az elbeszélések szerint kiváló volt gyomorbántalmak ellen.

A fesztiválra ellátogatott Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, aki köszöntőjében méltatta Szentgál eddigi fejlődését és azt, hogy a település vezetése milyen hatékonyan használja ki az adódó lehetőségeket. Példaként hozta a Magyar Falu Programból elnyert 12 projektet, ami összesen 150 millió forintot hozott Szentgálnak.

Ezeket a beruházásokat pénzzel mind meg lehet oldani, viszont a valódi munka a közösség építésében van, folytatta Ovádi. Szentgál ebből a szempontból is példaértékű, hiszen az itt élők ápolják a hagyományaikat, miközben újabb és újabb rendezvényeket, fesztiválokat szerveznek meg maguknak.

A nap további részében a színpadon helyi csoportok, iskolások produkcióinak a bemutatója következett este pedig bállal végződött a nap.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.