Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 19. Emma
2025. április 19. Emma

Mocsai Tamás: az akadémiai rendszer jól működik

2024. április 19. 22:48 // Forrás: MTI
Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ügyvezetője szerint a sportágban az akadémiai rendszer országszerte jól működik, ezt bizonyítja az is, hogy a magyar férfi és női válogatott is kijutott a párizsi olimpiára.

A korábbi 190-szeres válogatott jobbátlövő pénteken, a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ balatonboglári szakmai napján az MTI-nek elmondta, nagy boldogsággal és büszkeséggel tölti el, hogy 1976, 1980 és 2004 után negyedszer mindkét nemzeti csapat ott lesz az ötkarikás játékokon.

"Ez nagyon szép dolog, hiszen 2004 óta vagy csak az egyik válogatottunk jutott ki, vagy egyik sem. Több akadémia is jól teljesít, nem csak a NEKA, hiszen a fiatalok odaérnek, a felnőtt válogatottban is szerephez jutnak, és egyre fontosabb szerepet töltenek be" - nyilatkozta Mocsai.

Az ügyvezető arra utalt, hogy a férfi és a női együttesben is számos fiatal, akadémián nevelkedett kézilabdázó szerepelt a legutóbbi világversenyeken és a selejtezőtornán.

Fotó: Illyés Tibor / MTIFotó: Illyés Tibor / MTI

"Ez azt mutatja, hogy Magyarországon az akadémiai rendszer jól működik, a képzési protokollok, a képzési tervek hatnak, és ez nem csak az utánpótlás korosztályban, hanem már felnőtt szinten is látható" - szögezte le.

A NEKA férfi és női felnőtt csapata is a bennmaradásért küzd az NB I-ben, előbbi a 11., utóbbi a 12. helyen áll. Az ügyvezető kifejtette, hogy a stratégiájuknak megfelelően nagyon fiatal játékosokkal vágtak neki a szezonnak, a nőknél 18,3, a férfiaknál 20,3 év a keret átlagéletkora.

"Örülünk, hogy mindkét együttesnek van esélye a bennmaradásra. A tabella második felében vagyunk, de egyik csapatunk sem áll kiesőhelyen, és ami még ennél is sokkal fontosabb: lehetőséget adunk a magyar fiataloknak, hogy az NB I-ben játékpercekhez jussanak, tapasztalatot szerezzenek, amit majd - mivel egy képzőműhely vagyunk - évekkel később magyar élcsapatoknál vagy külföldön kamatoztathatnak" - magyarázta.

Mocsai példaként említette, hogy Palasics Kristóf - aki két évet töltött a NEKA-n, előtte Veszprémben nevelkedett - remekül teljesít a spanyol élvonalban, a jelenleg is Balatonbogláron kézilabdázó Krakovszki Zsolt pedig nyáron a német első osztályú HSG Wetzlarhoz igazol.

"Ez számunkra nagy büszkeség, közös siker. Ezért érdemes dolgozni" - fűzte hozzá a NEKA ügyvezetője.

vehir.hu
további cikkek
A bajnokságban vágott vissza a Szegednek a Veszprém One Veszprém HC A bajnokságban vágott vissza a Szegednek a Veszprém Öt nappal az elveszett Magyar Kupa-döntő után a bajnokság szuperrangadóján a címvédő One Veszprém HC három góllal legyőzte az OTP Bank - Pick Szeged gárdáját. Xavier Pascual legénysége az idény során először tudta felülmúlni legnagyobb hazai riválisát. tegnap 22:14 Férfi kézilabda NB I: Győrben kikapott, egyelőre nem érmes a Ferencváros férfi kézilabda NB I Férfi kézilabda NB I: Győrben kikapott, egyelőre nem érmes a Ferencváros A tabella harmadik helyén álló Ferencváros 37-35-re kikapott a győri ETO University HT otthonában a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. tegnap 19:53 Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC kézilabda Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC Az Egyesült Államokban túrázik jövő nyáron a női kézilabda Bajnokok Ligája jelenlegi címvédője, a Győri Audi ETO KC csapata. tegnap 16:02 Európai kézilabdaligák: bajnok lett a korábbi veszprémi kapus kézilabda Európai kézilabdaligák: bajnok lett a korábbi veszprémi kapus Rosta Miklós mind a hét lövését gólra váltotta a címvédő és listavezető Dinamo Bucuresti-ben, amely házigazdaként 35-27-re verte a CSM Vasluit a román férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Az Éles-Veszprém korábbi kapusa, Miklós Gergő finn bajnok lett a Riihimäen Cocks színeiben tegnap 9:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.