Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együtt a babákért - pelenkatámogatás a rászoruló családoknak

2024. április 12. 12:00
A Veszprémi Főegyházmegyei Katolikus Karitász immár 14. alkalommal hirdeti meg az Együtt a babákért elnevezésű programját.

A program keretein belül pelenkatámogatást nyújt a szervezet, amellyel sok esetben akár fél évre leengedő pelenkával is tudják támogatni a családokat. A csomagokat csütörtök délelőtt adták át a rászoruló családoknak a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézményben.

A Katolikus Karitász pelenkaprogramját a DM Magyarország jóvoltából tudja megvalósítani. A program szükségességét, a program létjogosultságát, valamint a DM Magyarország elhivatottságát jelzi, hogy a program 13 éve töretlenül működik, és összesban, amelyből a veszprémi egyházmegyét érintően 416 csomaggal tudja a Katolikus Karitász segíteni a rászoruló családokat. A beérkezett kérelmek számát tekintve úgy határoztak az idén, hogy saját költségvetési forrásból is vásárolnak ehhez a pelenkamennyiséghez, hogy minél több családhoz el tudjanak érni, és minél több családon tudjanak segíteni. Ez egy valódi, a családoknak kézzelfogható és nagy segítséget jelent, hisz amíg a pelenkák kitartanak, addig azoknak az árát más kiadásokra tudják fordítani.

A Katolikus Karitásznál bíznak benne, hogy a rászorulók nehéz helyzete rendeződik, és azt kérik, hogy a hitük a nehéz helyzetben se gyengüljön el, hanem inkább tovább erősödjön.

Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász lelki igazgatója is szólt a jelenlévőkhöz, biztosítva őket a támogatásukról:

,,A hit az, ami tud támogatást adni, és tudja segíteni az embereket a nehéz helyzetben.”

A társadalomnak, a nemzetnek, és valójában az egyháznak egyazon alapja van, ami a család. A Katolikus Karitásznak az egyik legszebb programja, amikor a családokat, a gyermekes családokat igyekszik támogatni, és a DM pelenka programja is éppen ezt a célt szolgálja.

,,Az evangéliumhoz nagyon is közel áll ez a gondolat, hisz talán emlékszünk a Szentírásból arra, amikor Jézushoz gyermekeket akarnak odavinni, és Jézusnak a saját tanítványai azok, akik próbálják távol tartani a családokat, a gyermekeket Jézustól, és Jézus rájuk szól és figyelmezteti őket, hogy ,,engedjétek hozzám a gyerekeket”. És valójában én azt gondolom, hogy ma is ugyanez a feladatunk, hogy a gyerekeken keresztül tudjuk a leginkább elérni a szülőket és a gyerekeken keresztül a családok, a szülők meg tudják tapasztalni Istennek a szeretetét, a gondoskodását” – mondta el a várpalotai esperes-plébános a jelenlévő családoknak.

,,Én bízom abban, hogy ezzel egy picit megérzik azt, hogy van egy olyan Isten fölöttünk, aki a nehézségeinkben is gondol ránk, és odafigyel ránk, törődik velünk, és most ezeken a csomagokon keresztül közvetíti az ő szeretetét és jóságát mindannyiunk felé.”

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Elindult a Házasság Hete Veszprémben Házasság hete Elindult a Házasság Hete Veszprémben Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság Hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére. tegnap 16:25 Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál – ahol ízek és hagyományok találkoznak közélet Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál – ahol ízek és hagyományok találkoznak Ha van olyan fesztivál, ahol a füst, az ízek és a jókedv összefonódnak, akkor az a Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál. Évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz, és nem véletlenül: a falusi vendégszeretet, a hagyományos receptek és a közösségi élmény itt olyan kombinációt alkotnak, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. 2025. február 8. 21:56 Orbán Viktor: Magyarország a konzervatív politika laboratóriuma közélet Orbán Viktor: Magyarország a konzervatív politika laboratóriuma Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Madridban, a Patrióták Európáért pártcsalád csúcstalálkozóján arról beszélt, hogy Magyarország az elmúlt tizenöt évben a szabad, konzervatív és keresztény értékrenden alapuló országgá vált. 2025. február 8. 15:32 „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” közélet „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” A Veszprémi Érseki Főiskolán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést szerveztek. A Szabadító című dokumentumfilm rávilágít, a bűnözés és a drogok világából van kiút. 2025. február 8. 18:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.