Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben

2024. április 11. 9:57
Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába.

Miután néhány hete a Fidesz-KDNP már bemutatta veszprémi képviselőjelöltjeit, most az ellenzéki pártok tömörülése, a Híd a Városért Egyesület is megtette ugyanezt. Ez a civil szervezet az, amely az MSZP, a DK, a Párbeszéd-Zöldek, és a Momentum jelöltjeit vezeti egy zászló alatt a június 9-ei önkormányzati választáson Veszprémben kiegészülve a párt nélküli civilekkel, illetve a mostani bejelentésen már két Reformerek párti jelölt is megjelent.

Az Óváros téren tartott bemutatkozón Hartmann Ferenc, az ellenzék szocialista polgármester-jelöltje úgy fogalmazott, hogy a politikai változás szele egyre erősebb az országban, ennek pedig ők akarnak az élére állni Veszprémben, elsőként az önkormányzaton keresztül.

Hartmann Ferenc a bejelentésenHartmann Ferenc a bejelentésen

Hartmann ezután felsorolt néhány olyan témát, amiben az utóbbi években véleménye szerint az ő politikai közösségük ért el sikereket. Ilyen volt a Színházkertbe tervezett parkolóház megvétózása, vagy éppen a Gyárkert jelenlegi funkciójában történő megóvása. Ez utóbbi egyébként némileg kakukktojás, hiszen Porga Gyula korábban többször aláhúzta, hogy marad a jövőben is a Gyárkert, amikor pedig a legutóbbi közgyűlésen arról kellett dönteni, hogy a kultúrpark bekerüljön-e a kiemelt városi fesztiválok sorába – ezzel együtt 150 millió forinttal támogassa az önkormányzat a működését – az ellenzékből több képviselő is tartózkodott a szavazásnál.

Hartmann most is elsütötte az egyik választási szlogenjüket, miszerint „Veszprém a be nem tartott fideszes ígéretek városa” utalva ezzel a 8-as út csatári elágazóig történő fejlesztésére, a 82-es út gyulafirátóti elkerülőjének megépítésére, a Veszprém Aréna bővítésére és az aranyosvölgyi völgyhíd építésére. Utóbbinak terve egyébként Pap János óta az összes városvezető asztalán ott van, eddig Porga jutott a legközelebb a megvalósításához azzal, hogy legalább a Dózsavárosban és a Jutasi útnál megépültek a hídhoz kapcsolódó utak. De megemlítette még, hogy először ők javasolták, hogy a V-Buszon a 14 év alattiak utazhassanak ingyen, ezt végül a városvezetés úgy vezette be, hogy a diákbérleteket jelképes 350 forintért adják.

Visszatérve az ellenzék mostani bejelentéséhez, Hartmann Ferenc szerint Veszprém folyamatosan veszít versenyképességéből, ennek az egyik jele, hogy a város lakossága az elmúlt évtizedben közel 10%-kal csökkent, kevés a bérlakás, a bérek pedig a vármegyei városok átlaga alatt vannak szerinte, illetve kritikát fogalmazott meg a városi cégek veszteségei miatt is.

Hogy ezen változtassanak az önkormányzat irányából Hartmann Ferenc egyenként bemutatta azt a tizenkét embert, akikkel elindulnak a választáson, akik között civilek és pártpolitikusok is voltak, a politikai paletta szélsőségeiből is.

Katanics Sándor régi motoros a veszprémi baloldalon, negyedik ciklusát tölti képviselőként. Az MSZP-ből elsők közt nyergelt át a Gyurcsány-féle DK-ba, majd a viharos szakítás után most mégis egy platformon indulnak újra. Katanics egyébként öt éve megnyerte a gyulafirátóti és kádártai körzetet.

Sőregi Attila a Bakonyalján indul, vele kapcsolatban Hartmann elsősorban a szociális érzékenységét emelte ki. Sőregi egyébként abban a körzetben indul, ahol öt éve ellenzéki színekben Gerstmár Ferenc (LMP) nyert, aki viszont ugyancsak feszült politikai szituációban szakított az egyesült ellenzékkel, jelenleg pedig az Adamecz Zoltán-féle civil szervezettel folytat tárgyalásokat a közös indulásról.  A Március 15. utca környékén pedig Mihályi Balázs indul, neki korábban nem sikerült megvernie a fideszes Strenner Zoltánt itt.

A Haszkovón szakszervezetes Guzslován Gábor megismételné öt évvel ezelőtti győzelmét, igaz, hogy már nem a 4-es, hanem a 3-mas számú körzetben. (A 3-mas és 4-es körzetek a lakótelep keleti és nyugati oldalai.) Guzslován helyén az ellenzék azt a Benczik Gabriellát indítja, aki korábban megnyerte a Cholnoky-lakótelepet, most mégis a Haszkovóra cserélte az eddigi körzetét.

Guzslován Gábor és Benczik Gabriella (középen)Guzslován Gábor és Benczik Gabriella (középen)

Hogy Benczik Gabriella miért adta fel a Cholnoky-t, arra választ ad a szerdai bejelentések egyik nagy meglepetése, Varga-Damm Andrea neve. A Jobbik színeiben az Országgyűlésben is megforduló politikus szintén konfliktusoktól nem mentes módon távozott a szélsőjobboldaliból lett baloldali pártból, hogy aztán saját szervezetként megalapítsa a Reformereket. A veszprémi székhelyű ellenzéki párt többször szólalt fel helyi és országos témákban is, de végül a kitörés nem következett be, így Varga-Damm most az ország helyett egy veszprémi városrészben folytatná politikai tevékenységét.

Ugyancsak a Reformerek pártban politizál Varga-Dammal együtt Kovács Rajmund is, aki listáról került be a közgyűlésbe öt éve, most ismét megmérettetné magát egyénileg a belvárosban.

A 6-os számú választókerületben Somfai Attila indul a Híd a városért színeiben, ő korábban már volt itt az ellenzék jelöltje, valamint a városstratégiai bizottságban is bent ül külső szakértőként.

Csóri Péter viszont teljesen új szereplőként jelenik meg a veszprémi politikában, sőt a városban is, hiszen a Momentum oldala szerint ő a liberális párt nagykanizsai elnöke, Veszprémhez pedig az egyetemi tanulmányai kötik jelenleg. A helyi ellenzék őt indítja Veszprém déli városrészeiben.

Az Egyetemvárosban Dr. Kiss Béla, a vármegyei rendőr-főkapitányság volt gazdasági igazgatója lesz a jelölt, a Jeruzsálemhegyen Illés László, helyi vállalkozó, és ugyancsak az üzleti szférából érkezik a Dózsaváros ellenzéki jelöltje, Kerekes Miklós is.

A kormánypárt és az ellenzéki pártok tömörülése tehát már megnevezte jelöltjeit, korábban pedig az Adamecz Zoltán vezetésével létrejött Együtt Veszprémért civil formáció, valamint a Mi Hazánk Mozgalom is jelezte, hogy terveznek minden körzetben jelölteket indítani, az ő bejelentéseikre még várunk.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Porga Gyula az ATV-n: vannak még célok, amiket el szeretnénk érni Porga Gyula Porga Gyula az ATV-n: vannak még célok, amiket el szeretnénk érni Porga Gyula, Veszprém polgármestere volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége, ahol a VOKS 2024 rovatban szóba került az is, hogy mi motiválja tizennégy év városvezetői munka után még, reagált a helyi ellenzék kritikáira, valamint arra is, hogy milyen indíttatásból vett részt a Telekom Veszprém szurkolói által szervezett megmozduláson a kudarcos BL-szereplést követően. 2024. május 22. 11:19 Már nyomtatják a szavazólapokat Már nyomtatják a szavazólapokat Már nyomtatják a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az európai parlamenti képviselők június 9-ei választásának szavazólapjait a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában, amelynek géptermeiben és csomagolócsarnokaiban szerdán sajtóbejáráson mutatták be, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a választási dokumentumok, és miként csomagolják, "dobozolják" azokat szavazóköri bontásban. 2024. május 22. 12:53 Ezekre a politikai csatákra lehet számítani Veszprém vármegye többi településén Ezekre a politikai csatákra lehet számítani Veszprém vármegye többi településén Valahol már most eldőlt, hogy nem lesz változás a polgármesteri székben, máshol pedig az, hogy bármi történik az önkormányzati választáson, egészen biztos, hogy új vezetője lesz a településnek. Szétnéztünk Veszprém határán túl, hogy a környező településeken és a vármegye nagyobb városaiban kik és milyen színekben indulnak polgármesternek. 2024. május 21. 14:10 Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott választás 2024 Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is megpróbált fogást találni Porga Gyula polgármesteren, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A volt miniszterelnök csütörtökön látogatott el Veszprémbe, hogy részt vegyen a baloldali pártok által szervezett Európa-napon a Kálvin parkban. 2024. május 10. 15:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.