Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dupla forduló vár női röplabdázóinkra

2024. március 21. 10:05 // Forrás: vesc.hu
Pénteken és vasárnap is pályára szólítják a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdázóit, a tét pedig nem kisebb lesz számukra, mint a legjobb négybe jutás.

Először a Gödöllői RC gárdájával küzdenek majd meg Tumpech Ádám tanítványai. A GRC jelenleg negyedik a tabellán 36 ponttal, míg a VESC az ötödik pozícióból szeretne előzni a maga 35 pontjával. A két együttes októberi meccsét a veszprémiek nyerték 3:1-re, egy újabb siker pedig azt jelentené, hogy vasárnapig estig biztosan Debora Araujóék foglalnák el a felsőházi rájátszást érő helyezést.

Aznap ugyanakkor ismét egy kőkemény meccs vár majd a bakonyiakra, hiszen a listavezető Vasas látogat majd a királynék városába. A piros-kékek fiókcsapata idén is remek szezont fut, ezidáig mindössze kétszer kaptak ki, igaz az egyik vereségüket épp a VESC-től szenvedték el, amire mindenképpen építhetnek majd a mostani vendéglátók. Egy újabb győzelem pedig azt is jelentené, hogy a veszprémieké a negyedik hely, amivel éremért játszhatnának a rájátszásban.

Kétszer is pályára lép a hétvégén a VEHIR-VESC (archív fotó)Kétszer is pályára lép a hétvégén a VEHIR-VESC (archív fotó)

A VEHIR-VESC - Gödöllői RC mérkőzés pénteken 18 órakor, míg a VEHIR-VESC - Vasas találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a Táncsics iskola tornacsarnokában. Mindkét meccsre ingyenes a belépés.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. január 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux - Szegedi RSE
Időpont
2024. január 27. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. február 3. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 10. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabdacsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsabai Röplabda SE
Időpont
2024. február 17. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BDSE-EMERICUS
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 24. 19:30
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 3. 18:30
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2024. március 9. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 17. 17:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Gödöllői RC
Időpont
2024. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. március 24. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/2024
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. május 1. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
2-3
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.