Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerződést hosszabbított a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

2024. március 5. 11:27 // Forrás: MTI
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) kedden szerződést hosszabbított José María Rodríguez Vaqueróval, a férfi válogatott spanyol szövetségi kapitányával.

Az MKSZ sajtóeseményén elhangzott, hogy négy évet felölelő ciklusra, 2028. augusztus 31-ig toldották meg a kontraktusát.

Chema Rodríguez 2019 júliusa óta dolgozik a nemzeti csapat mellett. Eleinte - Nagy Lászlóval együtt - Gulyás István szövetségi kapitány segítője volt, majd 2022 márciusában vette át önállóan a válogatottat, amely az ő irányításával a tavalyi világbajnokságon nyolcadik lett, ezzel biztosította helyét a jövő heti, tatabányai olimpiai selejtezőtornán, az idei Európa-bajnokságon pedig az ötödik helyen zárt, ami a magyar együttes történetének legjobb kontinensbajnoki eredménye.

A korábbi irányító 1999-ben a BM Valladolid csapatában kezdte profi pályafutását, majd a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Veszprém, végül a francia USM Saran kézilabdázója volt. A Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg, és további négy alkalommal szerepelt a döntőben. Veszprémi színekben 2012 és 2017 között egyaránt ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, illetve kétszeres SEHA Liga-aranyérmes volt. A spanyol válogatottban több mint 120 mérkőzésen lépett pályára, 2005-ben világbajnok, később vb-bronzérmes, illetve Európa-bajnoki döntős volt.   

A játéktól 2019 nyarán vonult vissza, majd 2020 és 2023 között a portugál Benfica vezetőedzője is volt, amellyel 2022-ben megnyerte az Európa-ligát.

Chema Rodríguez és Ilyés Ferenc - Fotó: MKSZChema Rodríguez és Ilyés Ferenc - Fotó: MKSZ

"Azért gondolkodtunk olimpiai ciklusban, mert azt gondoljuk, személyében olyan szövetségi kapitányt találtunk, aki eredményeket szállít nekünk. Az eredményeket nemcsak abban mérjük, hogy hányadik helyen végez a csapat, hanem abban is, hogy a fiataljainkat - akik most kerülnek oda a nemzetközi mezőnybe - használja és felépíti. Ez nagyon erős érv" - fejtette ki Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke.    

Az MTI kérdésére elmondta, új szerződése értelmében Rodríguez kizárólag szövetségi kapitányként tevékenykedhet, de segítséget nyújt majd az MKSZ edzőképzésében és egyéb szakmai területeken is.

"Nagyon örülünk, hogy sikerült vele egy ilyen hosszú távú projektet elindítanunk, és nagyon bízunk benne, hogy ez sikeres lesz" - fűzte hozzá.   

Ilyés elárulta: már az idei Európa-bajnokság előtt elkezdték a tárgyalásokat az edzővel, mert már korábban is elégedettek voltak a munkájával, és a kontinenstorna is megmutatta, hogy a fiatalabb és az idősebb játékosok is beállnak a kapitány mögé a sorban, ami elengedhetetlenül szükséges a jó eredményekhez.

A magyar válogatott jövő csütörtökön Tunéziával, szombaton Norvégiával, vasárnap Portugáliával játszik a tatabányai olimpiai selejtezőcsoportban. A nyári, párizsi ötkarikás játékokra az első két helyezett jut ki.

Az elnök úgy fogalmazott: fontos üzenet az egész szakmai stábnak, hogy bíznak bennük és nem az olimpiai selejtezőtől függ, hogy dolgozhatnak-e tovább.

"Nagyon bízunk benne, hogy a válogatott kijut Párizsba, de ez nem lehet elvárható, mert nagyon erős a négyes mezőny, és óriási csatákra van kilátás. Talán ezzel a szerződéshosszabbítással néhány százalékot hozzá tudunk tenni ahhoz, hogy nyugodtan készülhessen és dolgozzon a csapat" - vélekedett.

Rodríguez úgy nyilatkozott, nagyon boldog, hogy új, hosszú távú szerződést köthetett, mert nagyon szeret a csapattal, a játékosokkal dolgozni és együtt lenni, és ez igaz a szövetség munkatársaira is.

"Úgy tekintek rájuk, mint a családomra, és az ember természetesen örül annak, ha minél több időt tölthet a családjával" - fogalmazott a kapitány, majd hozzátette: az egész szövetséggel és az egész magyar kézilabdatársadalommal bensőséges kapcsolatot alakított ki.

vehir.hu
további cikkek
Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 16. 19:31 Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen Rosta Miklós és Fazekas Gergő is azt várja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan legyőzi Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 15. 7:59 Férfi kézilabda Eb-selejtező: háromgólos magyar siker Montenegróban férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: háromgólos magyar siker Montenegróban A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-26-ra nyert Montenegróban az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában, szerdán, és ezzel továbbra is százszázalékos. 2025. március 12. 20:36 Bánhidi, Ilic és Krakovszki Bence nem utazott el Montenegróba férfi kézilabda-válogatott Bánhidi, Ilic és Krakovszki Bence nem utazott el Montenegróba Bánhidi Bence, Ilic Zoran és Krakovszki Bence nélkül utazott el a szerdai (mai) montenegrói Európa-bajnoki selejtezőre a magyar férfi kézilabda-válogatott, melynek szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez Papp Tamást, a Csurgó beállóját hívta be a keretbe. 2025. március 12. 12:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.