Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Időablak húsz évnyi zenére és kultúrára

2024. január 19. 17:56
Csütörtök délután a Foton Audiovizuális Centrumban mutatták be először a VeszprémFest 20, Legyen egy fesztivál! című filmet, amely a programsorozat két évtizednyi sikereit próbálja összefoglalni egy órába sűrítve.

 

Csak azért próbálja, mert a feladat lehetetlen, húsz év kemény munka, tapasztalatszerzés, és sok-sok akadály leküzdése kellett ahhoz, hogy a fesztivál kitörölhetetlenül megvesse a lábát, és nem csak a hazai, de az európai zenei és kulturális térképen is. Hatvan perc csupán arra elég, hogy a legikonikusabb pillanatokkal köszönje meg a szervezői gárda mindenkinek, aki az évek során valamilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy egy álom tényleg valósággá váljon.

Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ötlegazdája és alapítója vezette fel szavaival a filmet, aki elmondta: a meghívottak névsora nem véletlen. Olyan emberek ülnek a teremben, akik tettek a fesztiválért, akik nem csak munkaként tekintettek rá, egy szimpla elvégzendő feladatként, hanem valódi szívügyként.

A film leltár húsz évre visszamenőleg, a Rozé, Rizling és Jazz Napok - amely szintén fontos alkotóeleme a VeszprémFestnek- ugyan nem szerepel benne, de helyette több mint száz világszínvonalú sztár katartikus előadásából szemezgethetünk. Közülük sokan nyilatkoznak is a filmben az alapító Mészáros Zoltán mellett, aki saját bevallása szerint szereti a saját hangját hallani, de a nézők is szeretni fogják, hiszen megkapjuk az élmények mellé azt a belső narratívát is, ami igazán kerekké teszi a VeszprémFest történetet.

Mészáros Zoltán beszéde után, Bárány László rendező-operatőr szólt a jelenlévőkhöz, aki bár úgy kezdte, hogy egy filmest a legjobban azt hozza zavarba, ha a nézők már előre tapsolnak, feleslegesen aggódott, mert a hatvan perc után sem maradt el az őszinte elismerés.

A régi és új képkockák váltásaiban megtaláljuk a tavalyi év sztárfellépőit, mint Joss Stone vagy Norah Jones, de ott van Rost Andrea, a Gipsy Kings, James Blunt, és egy perc pihenő sincs benne, ha egy percre lemaradsz, akkor már azzal rengeteget veszítettél az élményből. A történet keretét, és egy igazi dramaturgiai ívet a 21. század tenorsztárja, José Cura adja, aki a fesztivál első fellépőjeként, 2004-ben egyszerre reménykedett a program sikerében, és jósolt neki nagy jövőt. Majd húsz évvel később, a szavai igazolást nyertek.

Egy visszajáró fesztiválozó biztosan találkozik a filmben olyan jelenettel, amelyről már innen-onnan hallott, vagy jelen volt, aki pedig teljesen ismeretlenül áll a VeszprémFesthez, az biztosan kedvet kap ahhoz, hogy ő is, legalább egyszer, egy pillanatra a részévé váljon a következő 20 év meséjének.

A filmet február 8. és 11. között vetítik a Fotonban.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Bejelentették az Utcazene időpontját kultúra Bejelentették az Utcazene időpontját Közösségi oldalán villantott dátumot a Veszprémi Utcazene Fesztivál. tegnap 21:42 Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Veszprémi Érsekség Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Több száz éves könyveket, díszes bibliákat, páratlan gyűjteményeket is tartalmaz a veszprémi Érseki Palotában található Koller-könyvtárszoba. A helyiséget a várnegyed megújításának részeként restaurálják, a munka lassan a végéhez közeledik, és a könyvritkaságok is visszatérhetnek helyükre. A több mint 250 éves épület impozáns könyvtárszobáját és annak kincseit a tervek szerint kiemelt alkalmakon, vezetett sétákon a látogatók is megcsodálhatják majd.  tegnap 12:44 Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető közélet Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető Péntek délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára mutatta be a Térképvándort, melyet a korábbi fejlesztések birtokában gondoltak újra. 2025. március 16. 5:28 Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban kultúra Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban Különleges festménybemutató helyszíne volt az elmúlt hétvégén a Sólyi Kultúrház. A településről elszármazott, majd néhány éve hazatérő fiatal művésznő, Vajda Alexandra mutatta be képeit a szép számmal egybegyűlt közösségnek. 2025. március 13. 16:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.