Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az árulás mindig nézőpont kérdése

2010. június 30. 2:26
A Veszprémi Petőfi Színház Janus című darabjának filmadaptációjában Stohl Andrásé lett a főszerep. A kádártai állomáson forgatnak.

Pozsgai Zsolt rendezőnek végre lehetősége nyílt a Janus című történelmi abszurdot olyan körülmények között megcsinálni, amit már tavaly tervezett. Az Országos Rádió és Televízió Testület minden évben pályázatot ír ki a színházi előadások adaptálására és felvételére.


A forgatás egyik helyszíne a kádártai vasútállomás

A Petőfi Színház 2008-ban mutatta be a Latinovits Játékszínben Janus című darabját. Eperjes Károly szerette ezt az előadást, így javaslatára pályáztak a megfilmesítésére az Európa Film Kft.-vel. Hat millió forint, ötletes jelmezek, jó hangulatú közös munka - a forgatás hétfőn megkezdődött Kádártán, a régi vasútállomáson.

- Elolvastam a darabot és tetszett. Aktuális kérdéseket boncolgat, szó van benne az árulásról, társadalmi és politikai hovatartozásról – mondja Ozorai András, a film producere. A színházban játszódó korabeli előadáshoz képest hajléktalan-álruhába öltözött színészek játsszák el a szerepeket.


Ozorai András producer

Veszprémből Módri Györgyi, Máté P. Gábor és Keresztes Gábor is kamera elé állnak. Katalin, magyar királyné szerepét Szvetnyik Kata, Kaposvár ifjú tehetsége, fogja alakítani, Mátyás királyként egy pécsi színész, Szebeni János látható. Janus Pannonius karakterét Stohl András formázza meg. Az egész stáb egyetért azzal, hogy Stohllal sokat nyertek, hiszen nagyszerű színész.


Stohl András és Keresztes Gábor

– Megkaptam a szövegkönyvet, láttam, hogy egy elég erős anyag, nagyon szép történet. Érdemes filmre vinni és az embereknek is átadni – mondja Stohl András a forgatási szünetben. - A történetben Janus Pannonius elárulja Mátyás királyt, aki mindvégig meg akarja érteni miért. Az árulás mindig nézőpont kérdése. Janus azt gondolja, hogy igaza van, Mátyás és egy objektív szemlélő szemében pedig árulást követ el. Ezt mindig az utókor dönti el. Szerencsénk van Kádártával, a vasútállomással és ezekkel a ruhákkal. Sok mindent nem kell csinálni, az ember elmondja a szöveget és működik.


Stohl András

- Színpadon és filmen játszani nagyon eltérő műfaj. Ez előbbinél a színész egy utat jár be, az utóbbinál pedig snittekben kell gondolkodni - számolt be Máté P. Gábor, veszprémi színész.
- Másképpen kell megszólalni a kamera előtt, mint színpadon, máshogy mozgunk a térben. Vannak jelenetek, melyeket többször újra kell venni, így figyelni kell, nehogy másképpen csináljunk egy-egy gesztust. Itt a rendezőnek és az operatőrnek sokkal nagyobb felelőssége van, hiszen a rendező fejében állt össze az a kép, amit láttatni szeretnénk.


Máté P. Gábor

A történetben egy képzeletbeli vasútállomáson vagyunk, ahol mindenki a halálra vár. A vonat lesz az, ami elviszi őket oda, ahova kell. A darab aktualitása természetesen nem a modern környezetben rejlik. Politikáról, árulásról, emberi viszonyokról szól. A színházi előadásban Janus Pannonius és Mátyás király is a saját korában rekedve próbálta keresni a miértre a választ. Ezeket a problémákat aktualizálva próbálják megérinteni a nézőt. A hatvan perces játékfilm a nyáron elkészül, ősz és tavasz között lesz látható a Duna Televízión.

Janni Anikó
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.