Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ancsin: a csapat az első és legfontosabb

2024. január 6. 17:11 // Forrás: MTI
Ancsin Gábor, a magyar férfi kézilabda-válogatott ideiglenes csapatkapitánya úgy fogalmazott, minden játékosnak azt kell szem előtt tartania, hogy a csapat az első és legfontosabb.

A jövő héten kezdődő németországi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat pénteken Tatabányán 26-25-re elveszítette a Csehország elleni edzőmérkőzést. A MOL Tatabánya KC jobbátlövője csapatkapitányként léphetett pályára, mivel Mikler Roland kihagyja a kontinenstornát, Lékai Mátét pedig nem nevezték a találkozóra.

"A jó hangulathoz már hozzászoktam Tatabányán, hiszen a szurkolók mindig segítenek minket. Hogy csapatkapitányként léphettem pályára, az nagy megtiszteltetés és nagy élmény volt számomra" - nyilatkozta az MTI-nek a 145-szörös válogatott Ancsin Gábor.

A nemzeti csapat jövő pénteken 20.30-tól Montenegró ellen játssza első csoportmérkőzését az Európa-bajnokság müncheni C csoportjában, majd vasárnap Szerbia, kedden Izland lesz az ellenfele. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

A jobbátlövő megjegyezte, reményei szerint rengeteget tudnak fejlődni a rajtig, viszont nincs sok idejük, csupán néhány nap áll rendelkezésükre.

A cseh Tomas Babak (k), valamint Ligetvári Patrik (b) és Ancsin Gábor a Magyarország-Csehország férfi kézilabda felkészülési mérkőzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2024. január 5-én. Magyarország-Csehország 25-26. MTI/Bodnár BoglárkaA cseh Tomas Babak (k), valamint Ligetvári Patrik (b) és Ancsin Gábor a Magyarország-Csehország férfi kézilabda felkészülési mérkőzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2024. január 5-én. Magyarország-Csehország 25-26. MTI/Bodnár Boglárka

"Mindenkinek rendbe kell tennie a fejét, és el kell hinnie, hogy minden egyes játékos nagyon fontos láncszeme a csapatnak. Néhányszor már megmutattuk, hogy amikor csapatként küzdünk, bárki ellen esélyesek vagyunk, ha viszont nem működünk együtt, akkor bajban vagyunk. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy a csapat az első és legfontosabb" - szögezte le Ancsin, aki hat lövésből négy gólt szerzett.

A csehek elleni meccs kapcsán megjegyezte, támadásban voltak elszórt labdáik, amit nem engedhetnek meg maguknak, mert az ellenfelek egyből kihasználják. Védekezésben időnként nem volt megfelelő az összpontosítás, ebből adódott, hogy olyan szituációkból kaptak gólokat, amiket megbeszéltek a meccs előtt.

Hozzáfűzte, az Európa-bajnoki csoportellenfelekre egyelőre nem készültek konkrétan, mert még azok is edzőmérkőzéseket játszanak, illetve több helyen edzőváltás történt és új játékosok kerültek a keretbe.    

Szita Zoltán az M4 Sportnak úgy fogalmazott, összességében csalódott, mert bár voltak jó periódusaik, de védekezésben nem játszottak eléggé agresszívan, és az edzéseken megbeszélteket nem tartották be. Hozzátette, kipróbáltak új dolgokat, illetve voltak pozitívumok támadásban és védekezésben is. Szerinte többször is kidolgozott ziccerig jutottak, és több olyan szakasz volt, amikor működött, amit terveztek.

"Minden válogatott mérkőzésnek súlya van, így fájdalmas ez a vereség. Remélem, mindenki mérlegeli, milyen mezben is van és mit képvisel" - szögezte le a balátlövő, aki öt kísérletből négyszer talált be.

vehir.hu
további cikkek
Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 16. 19:31 Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen Rosta Miklós és Fazekas Gergő is azt várja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan legyőzi Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 15. 7:59 Férfi kézilabda Eb-selejtező: háromgólos magyar siker Montenegróban férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: háromgólos magyar siker Montenegróban A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-26-ra nyert Montenegróban az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában, szerdán, és ezzel továbbra is százszázalékos. 2025. március 12. 20:36 Bánhidi, Ilic és Krakovszki Bence nem utazott el Montenegróba férfi kézilabda-válogatott Bánhidi, Ilic és Krakovszki Bence nem utazott el Montenegróba Bánhidi Bence, Ilic Zoran és Krakovszki Bence nélkül utazott el a szerdai (mai) montenegrói Európa-bajnoki selejtezőre a magyar férfi kézilabda-válogatott, melynek szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez Papp Tamást, a Csurgó beállóját hívta be a keretbe. 2025. március 12. 12:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.