Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Musical készül Zorán dalaiból

2008. május 28. 22:33
Zorán 28 dalát fűzi össze, és az énekes életét mutatja be a Boldog idők című musical, melynek ősbemutatóját Balatonfüreden, a FüredFesten láthatja majd a közönség. Presser, Dusán és hat külföldi szerző adják a dalokat, melyeket képileg Vándorfi László álmodott színpadra. Az előadás hatalmas klasszis lehet, hiszen ily módon életre kelnek a 60-as évek slágerei, s megismerhetővé válnak a szerzők, és maga a legenda, Zorán örömei, szerelmei és gyötrelmei.
Vándorfi három évvel ezelőtt döntötte el, hogy színpadra alkalmazza Zorán legismertebb dalait. A két művészt régi barátság fűzi össze. 2005-ben a Pannon Várszínház színészei már koreográfiákat adtak elő a zenész élő koncertjén, s ezt a pillanatot álmodta tovább a rendező. A Boldog idők előkészítése ősszel kezdődött, hiszen hosszú idő, mire minden hozzájárulást sikerül beszerezni a zeneszerzőktől, s rendeződnek a jogdíjak is. Zorán olyan világhírű sztárok dalait énekelhette, mint Chris Rea, Sting vagy Leonard Cohen.



A musicalt 28 dal alkotja majd, melyek kapcsolódnak egymáshoz, és egységet alkotnak prózai szöveg nélkül. Nincs is szükség beszédre, szavakra, az első hazai rock generáció visszatérő motívumai sok mindent láttatnak, leginkább a Pink Floyd Falhoz hasonlítanám - mondta a Vehírnek Vándorfi László, rendező. Zorán három énje jelenik majd meg a színpadon: az általános Zorán figura, akinek kívülről látják őt; egy gyermeki én, egy bohóc, aki mindig kimondja az igazságot; és a cinikus, aki mindig visszakérdez. Az előadás egyik kulcsdala éppen a Cohen-dal, - meséli a rendező. Amikor felcsendül a Záróra, az életvégi kocsmába megérkezik a vándor, vagyis maga Zorán.



Körülötte néma, megmerevedett panoptikum, és lassan megelevenednek a figurák, élni kezd a múlt. Érdekes kérdés, hogy ez a múlt vajon kinek a múltja. Az előadóművészé, Zoráné, vagy minden dalszöveg írójáé, a testvéré, Dusáné. Most, hogy a dalszövegek szerepekké válnak, még jelentősebb a gondolati tartalom. De kiről szólnak a dalok? Mennyire élnek külön életet a Sztevanovity-testvérek, vagy akár a harmadik barát, a zeneszerző, Presser Gábor? Ők hárman egy család.

A musical koreográfusa Krámer György.

Füssy Angéla
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.