Nem vagyok a téma szakértője. Abszolút laikusnak tartom magam, ezért sem akarok semmilyen kinyilatkoztatást tenni. Nem vagyok jártas a drogfogyasztással kapcsolatos törvényekben, és nem ástam a kábítószerekkel foglakozó szakirodalom mélyére. Iskolai szocializációm és a filmipar által beállított képekből táplálkozom, valamint abból, amit személyesen megtapasztaltam. Úgy érzem a drogfogyasztás rossz. Az is rossz, ahogyan ezt a problémát kezelik a társadalomban.
Ma már fel sem kapjuk a fejünket, ha tizenévesek valami más anyagot is töltenek a vízipipába, sőt, azon sem, ha leisszák magukat az utcán. Ültem már olyan kocsmában, ahol szemrebbenés nélkül tekertek egy füves cigarettát a szomszéd asztalnál.
Hollandia megoldotta a marihuánás cigi kérdését a legalizálással. Egy kávé mellett nyugodt szívvel beleszippanthat bárki az örömbe. Mi hallgatólagosan elfogadtuk, állítólag még a ciginél is veszélytelenebb és az alkoholfogyasztás is többet árt. Nagy mennyiségben biztosan nem áll fenn ez a teória, de a lelkiismeretet minden oldalról meg kell nyugtatni. Ha nem megy, akkor szívunk egyet közösen.
Nem is várhatnánk mást. Egy idős néni nem fog rohanni a rendőrökhöz, ha a buszmegállóban ácsorgó fiatalok úgy néznek ki, mint akik drogoznak. Egyesek szerint talán éppen azért, mert a legális drogok (például a cigaretta és az alkohol) sem érdekelnek senkit. Amennyiben mégis megmozdul bennem valamilyen szociális lény, csak magamban forronghatok. Hiába jelentem be a drogambulancián, nem tehetnek semmit. A rendőrségen sem tehetek feljelentést és minek is tennék, hiszen nem a dílert csíptem fülön.
Az én ideális világomban a bejelentésre igenis tesznek valamit. Az ambulancia, gondoskodik, kényszerkezelést rendel el, akár a hatóság bevonásával is. Segít. Félreértés ne essék, nem akarom lecsukatni a kábítószerbetegeket, főként nem a füveseket. Személyes véleményem, hogy annak kipróbálása nem minden esetben vezet súlyosabb szerek használatához. Persze a közhely szerint ez így van, de kinek a pap bora, kinek meg ez.
Minden igyekezetem ellenére sem sikerült bepillantanom a helyi drogsegély ellátás részleteibe, számos kérdésemre kurta és ködös válaszokat kaptam, vagy még azt sem. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kábítószerfüggők nagyobbára a drogsegély programok közelébe sem kerülnek. Ha a cigarettáról sem tudjuk leszoktatni a társadalmat, akkor a keményebb szenvedélyektől hogyan válnának meg? Valami más, valami jobb kellene. Valószínűleg az emberek és a társadalom hozzáállásán sem ártana változtatni.
