A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai összehangolt akció keretében december 12-én délelőtt lakóhelye közelében fogták el a férfit. A rendőrök a tettes lakásán tartott kutatás során 7 kilogrammot meghaladó kábítószergyanús növényi származékot, illetve por állagú anyagot, valamint mintegy 1000 darab tablettát és közel 10 millió forintnyi pénzt foglaltak le. Az elkövetőt előállították, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki, és az ügyészségen kezdeményezték letartóztatását – számolt be közösségi felületén a rendőrség.