Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

A CBD olaj valóban csodaszer?

2023. december 8. 10:14

A közösségi médiában és az egyéb internetes felületeken a CBD olajat a daganatos betegségek megelőzésétől kezdve a hangulatjavításon át az immunrendszer erősítéséig szinte mindenre ajánlják, kvázi a testi-lelki egészség őreként hivatkoznak rá. A mai cikkünkben pedig utánajártunk, hogy ebből mi igaz. 

De először beszéljük át, hogy mi is az a CBD olaj!

Nos, a CBD olaj lényegében a kender leveleinek és szárának valamilyen hordozó anyagban feloldott kivonata. A CeBDon CBD tartalmú kozmetikumok teljes spektrumú cbd olajának esetében például ez hidegen sajtolt extra szűz kendermagolaj.

Sokan hajlamosak összemosni a tudatmódosító hatásáról ismert marihuánával, hiszen az is kenderből készül. De a CBD olajnak egyáltalán nincs ilyen hatása, mivel csupán kis mennyiségben tartalmazza a pszichoaktív tetrahydrocannabinol nevű vegyületet.

A jótékony hatását azáltal képes kifejteni, hogy az ember szervezetének egyensúlyi helyzetéért felelős endokannabinoid rendszert képes közvetetten befolyásolni, amelynek köszönhetően a megbomlott egyensúly a megfelelő receptorok beindítása után újra harmonikus helyzetbe állhat.

Képzeljen el egy szobát!

Ennek a helyiségnek minden egyes falát több, egy-egy alapvető élettani funkciót szabályozó termosztát borítja, amelyek a működéséért és dinamikus rendszerré történő egyesítéséért az endokannabinoid rendszer a felelős. 

De a különösen az agyban, a központi idegrendszerben és más szervekben a sejtek felszínén ülő kannabinoid receptorok, amelyek miniatűr “portálként” funkcionálva fontos jelzéseket vesznek fel a szervezetben, és ha szükséges, akkor ezekre reagálva megteszik a megfelelő válaszlépést. 

Ezek a jelzések pedig nem mások, mint az endokannabinoidok, amelyeknek a szerkezete szinte teljes mértékben megegyezik a fitokannabinoidokéval (a CBD is ide tartozik). Így ezek a molekulák is ugyanúgy képesek a kötődés után aktiválni vagy blokkolni az adott receptor működését. 

Hogy ez miben ölt testet? Íme néhány példa!

A CBD olaj a fentebb leírt folyamatnak köszönhetően segíthet a stressz és a szorongás enyhítésében anélkül, hogy bármilyen pszichoaktív állapotot idézne elő. Ezáltal pedig hozzájárulhat például az álmatlanság és az alvászavarok megszűnéséhez is. 

Továbbá mivel a kannabidiol a vanilloid és opioid receptorokon keresztül blokkolja a fájdalomátvitelt a gerincvelőben és az agyban, és csökkenti a gyulladást, amely a fájdalom egyik elsődleges oka lehet az emberi testben, így hatékonyan tudja csillapítani a fájdalmat. 

Ráadásul még neuroprotektív tulajdonságokkal is rendelkezik, amelynek köszönhetően képes likvidálni a sérült sejteket, az egészségeseket működésre serkenteni. Mindezeket a dolgokat pedig konkrét kutatási eredmények igazolják. 

A többi területen még jelenleg zajlanak a vizsgálatok, ezért azzal a megállapítással zárnánk le a cikkünket, hogy felelőtlen dolog kijelenteni, hogy a CBD olaj egy csodaszer. Inkább úgy fogalmaznánk, hogy egy rendkívül hasznos természetes gyógymód, amelyben nagyon sok potenciál rejlik.

vehir.hu
további cikkek
A blokklánc-technológia forradalmasítja az online szerencsejátékot támogatott tartalom A blokklánc-technológia forradalmasítja az online szerencsejátékot ma 16:30 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Testtartási hibák és futás – lehetővé teszi a testfelépítése a biztonságos maratoni edzést? támogatott tartalom Testtartási hibák és futás – lehetővé teszi a testfelépítése a biztonságos maratoni edzést? A testtartási hibák és a futás kapcsolata rendkívül összetett, és a gyógytornászok becslései szerint az amatőr futók akár 70-80%-át is érinti. Sokan azért kezdenek el sportolni, hogy javítsák egészségi állapotukat, nem tudva, hogy biomechanikájukat az évekig tartó ülőmunka már károsította. A technikai hiba és a strukturális rendellenesség közötti különbség megértése kulcsfontosságú ahhoz, hogy a futás a rehabilitáció eszköze legyen, ne pedig a súlyosbodó mozgásszervi problémák forrása. Ebben az összefoglalóban elemezzük a leggyakoribb mozgásszervi diszfunkciókat, azok hatását a kinetikai láncra, és rámutatunk, mikor jelzi a fájdalom, hogy azonnal szakemberhez kell fordulni. Azt is megtudhatja, hogyan enyhítheti a modern képalkotó diagnosztika és a kiegészítő edzés a testtartási hibák negatív hatásait. ma 16:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.