Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 3. Kornélia
Veszprém
15°C
2024. március 3. Kornélia
Veszprém
15°C

Közel állt a bravúrhoz, de kikapott Tatabányán az Éles-Veszprém

2023. november 18. 20:53
A harmadik helyen álló MOL Tatabánya KC csak a hajrában tudta legyűrni a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprémet a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.

Miután az újonc PLER pénteken legyőzte a Komlót, a Fejér-B.Á.L. Veszprém az NB I utolsó helyéről várhatta a harmadik pozíciót elfoglaló Tatabánya elleni szombati ütközetet. Az esélyek egyértelműen a hazaiak mellett szóltak, a bakonyiak teher nélkül vethették bele magukat a küzdelembe.

A veszprémiek azonban fittyet hánytak az erőviszonyokra és bátor, határozott játékkal nagyszerű rajtot vettek (6. perc: 2-5). Aztán a Tatabánya is megrázta magát, s Bartucz védéseinek is köszönhetően gyorsan fordítani is tudott (12. perc: 7-6).

Tovább hullámzott a meccs, Juhász ás Topic kiskiállítását követően kettős emberelőnybe kerültek a vendégek, akik 3-0-s sorozatukkal visszavették a vezetést. A visszatérő Topic találata után, 8-9-nél több mint öt percig érintetlenek maradtak a hálók, amiben nagy szerepe volt Bartucznak, illetve a túloldalon Baloghnak.

Pergel Andrej vezetésével a Tatabánya otthon tartotta a pontokat a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen - Fotó: Tatabánya Kézilabda Club FacebookPergel Andrej vezetésével a Tatabánya otthon tartotta a pontokat a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen - Fotó: Tatabánya Kézilabda Club Facebook

Pergel törte meg a hosszú gólcsendet, amira Tarabochia felelt. A bakonyiak a folytatásban is kiválóan tartották magukat, rendre vezetni tudtak, igaz, a „Tigrisek” mindig egalizálni tudtak (24. perc: 12-12). A hazaiaknál Pergel bizonyult tarthatatlannak, de együttese egyszer sem tudott vezetni a pihenőig. A veszprémi szempontból kifejezetten biztató első felvonás végén 15-15 állt az eredményjelzőn.

A második félidő elején viszont beragadt az Éles-Veszprém, Juhász, Ancsin és Maras jóvoltából 3-0-s rohammal rajtolt az előző kiírás bronzérmese. A 37. minutumban már négy volt közte, amikor Topic újabb kisbüntetése után emberelőnybe kerültek a vendégek. Sorrendben Kristóf, Djukics és Bugyáki is megzörgette a hálót, így ismét teljesen nyílttá vált az ütközet (40. perc: 22-21).

Juhász vezérletével ismét elment hárommal a Tombor-csapat, de a jól küzdő Fejér-B.Á.L. továbbra sem hagyta lerázni magát (47. perc: 26-24). A rutinos Ancsin ekkor duplázott, csapata plusz néggyel vághatott neki az utolsó tíz percnek.

Csakhogy ezzel még mindig nem vált lefutottá a párharc, héttel a vége előtt ugyanis Grünfelder 29-27-re alakította az állást. A hajrában aztán a tizennyolc védéssel záró Bartucz újabb bravúrokot mutatott be, a Komárom-Esztergom vármegyeiek zsinórban hármat vágtak, végül pedig öttel a nyertek a minden dicséretet megérdemlő Veszprém ellen (34-29).

Férfi kézilabda NB I, 10. forduló:
MOL Tatabánya KC–Fejér-B.Á.L. Veszprém 34-29 (15-15)
Tatabánya, 1887 néző. Vezette: Fekete, Hajdu
Tatabánya: Székely, Bartucz (kapusok), Maras 3 (2), Juhász 4, Topic 3, Jadegari 1, Pergel 7, Győri 1, Vilovszki, Rodriguez 4, Ancsin 4, Enomoto 2, Vajda H. 1, Krakovszki B. 4 (2). Vezetőedző: Tombor Csaba
Veszprém: Balogh, Mojszilov, Gödör (kapusok), Nurelden 2 (1), Grünfelder 3, Szmetán P. 1, Hári 5 (3), Preszter 1, Tarabochia 5, Hornyák B. 2, Kristóf 2, Szuharev 2, Bugyáki 2, Vetési 1, Djukics 3. Vezetőedző: Éles József
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3

Így látták a főszereplők

 

 

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 17 17 0 0 701 453 248 34
2. OTP Bank-Pick Szeged 17 15 0 2 615 492 123 30
3. MOL Tatabánya KC 18 13 0 5 566 508 58 26
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. Csurgói KK 18 9 2 7 521 520 1 20
6. CYEB-Budakalász 18 10 0 8 508 522 -14 20
7. Dabas KC 18 8 1 9 506 528 -22 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 18 6 2 10 527 570 -43 14
10. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
11. Carbonex-Komló 18 6 0 12 481 530 -49 12
12. QHB Eger 17 6 0 11 432 528 -96 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 18 2 0 16 483 598 -115 4
Utolsó módosítás: ma 15:03
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
tegnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.