Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Navracsics Tibor: 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújt be Magyarország

2023. szeptember 2. 9:43 // Forrás: mti
Magyarország 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújt be az Európai Bizottsághoz a helyreállítási alap (RRF) hitelrészéből; a dokumentumokat csütörtökön, határidőre eljuttatják a bizottsághoz - mondta a területfejlesztési miniszter újságíróknak egy csütörtöki budapesti rendezvényen.

 Navracsics Tibor azt mondta: 3,9 milliárd eurónyi összegre jelentenek be hitelkérelmet, az eddigiekhez hasonlóan energetikai infrastruktúra, energiahatékonysági pályázatok, illetve a zöld átállás projektjeinek finanszírozására.

Kitért arra, hogy a terv augusztus 11-ig társadalmi vitán volt. A bizottság értékelése után a projektek is ismertté válnak.

Arra a kérdésre, hogy ebből a hitelkeretből mikor lesz folyósítás, Navracsics Tibor nem tudott választ adni, mint jelezte, a programot csütörtökön küldik el. Ugyanakkor hozzátette: az RRF-ből megvalósuló projekteknek 2026 nyár végére meg kell valósulniuk.

A Magyarországnak járó uniós forrásokkal kapcsolatban a miniszter azt mondta, a Bizottság még mindig nem készítette el azt a hivatalos értékelését, amit a kormány adott a magyar jogállamiságra vonatkozó uniós kifogásokra.

Az Erasmus-programmal kapcsolatban azt mondta, 2024 második félévéig a program finanszírozása biztosított. A tárgyalások folyamatosak - tette hozzá.

Amennyiben november végéig meg tudnak állapodni, akkor 2024 második felétől is folyamatos lesz az Erasmus-pénzek folyósítása, a kohéziós pénzek tekintetében pedig nincs ilyen szigorú határidő. Amint a jogállamiságügyben visszajeleznek, akkor megnyílnak a források - ismertette a miniszter.

Az 5. Semmelweis Nyári Egyetem nyitónapján Navracsics Tibor előadásában az Erasmusszal kapcsolatban azt mondta, bízik abban, hogy hamarosan tisztázzák a vitás kérdéseket. "A mostani tárgyalások a finisét jelentik az eddigi tárgyalássorozatnak"- fogalmazott.

Navracsics Tibor úgy vélte, hogy az Erasmus az európai integráció leghatékonyabb "reklámja", és érthetetlen módon a Bizottság ennek élményétől akarja "megóvni" a hallgatókat. A felsőoktatási egyetemek kizárását az Erasmusból ideológiai diszkriminációnak és politikai ballépésnek nevezte.

Nyitókép: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszél a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felújított székházának ünnepélyes átadásán 2023. augusztus 31-én. A felújítással az épület korszerűvé, fenntarthatóvá és energiahatékonnyá vált, a beruházás több mint 500 millió forintból valósult meg. MTI/Krizsán Csaba

vehir.hu
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.