Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C

Lehetőségek széles tárháza hétvégén a KeszthelyFesten

2023. július 7. 12:13 // Forrás: VEB2023 EKF
Július 6-9 között tart a KeszthelyFest a Balaton nyugati csücskében. Az ingyenes rendezvénysorozat egyik fő célja, hogy a különböző zenei stílusok, a gasztronómia, a humor, az irodalom, a történelem, valamint a divat vegyítésével egy igazán szórakoztató és maradandó élményt nyújtson mind a helyi lakosok mind pedig a turisták számára.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatásának köszönhetően a 2023-as KeszthelyFest az eddigieknél nagyobbnak és színvonalasabbnak ígérkezik. A rendezvény legnagyobb húzónevei – a Csík Zenekar és Presser Gábor, az Első Emelet, valamint Szikora Róbert és az R-Go – előreláthatólag rengeteg érdeklődőt fognak a környékre vonzani. De Keszthelyre érkezik még többek között Hamvai PG, Erős vs. Spigiboy, T. Danny, KKevin, Dr Brs és Krisz Rudi, Regán Lili, Purebeat, valamint Elektra is, hogy fantasztikus produkciókkal kápráztathassák el a közönséget. Természetesen a legkisebbre is gondoltak, így őket Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint az Iszkiri zenekar koncertjeivel, továbbá sziklamászással és arcfestéssel várjuk.

Az irodalom kedvelőinek a Bán Jánossal, valamint Piroch Gáborral folytatott pódiumbeszélgetéseket ajánlják a szervezők a közönség figyelmébe. A gasztronómia szerelmesei Herczeg Andrea és Vágó Piros főzősarkánál tanulhatják el a mentes ételek elkészítésének fortélyait. De ott lesz Schiffer Miklós, nemzetközileg ismert stílustanácsadó is, aki a divat világába kalauzolja el a megjelenteket. Természetesen a négynapos fesztiválon jelen lesznek a környék legkiválóbb pincészetei, valamint gasztronómiai kitelepülői is, akik finomabbnál finomabb borokkal és ételekkel várják a fesztiválozókat.

 

Kép:csodalatosbalaton.hu

vehir.hu
további cikkek
Anastacia is fellép a Paloznaki Jazzpikniken Anastacia is fellép a Paloznaki Jazzpikniken Anastacia, a Kraak & Smaak, valamint az MF Robots is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken - közölték a szervezők szerdán. tegnap 13:20 Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Hétfő délután a Budapest Music Centerben ismertették a 2024-es fellépők neveit. Ahogy azt már megszokhattuk, megint ígéretes a névsor az egyébként húszéves fesztiválon. 2023. december 4. 17:55 Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat A kínai Ningbo város lakosságszáma pont akkora, mint Magyarországé: 9,6 millió ember. Ez a város pedig Veszprémmel ápol már húsz éve partnervárosi kapcsolatot. Ennek egyik eredménye a Pannon Egyetemre szervezett fotókiállítás, aminek a megnyitóján a hazánkban tartózkodó ningbói delegáció is részt vett hétfőn. 2023. december 4. 15:00 A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. 2023. december 3. 15:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.