Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

Átadták az Ajkai Magyar Imre Kórház megújult infektológiai épületét

2023. június 30. 14:53 // Forrás: MTI
A Semmelweis-napi ünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy a 3 milliárd forintból megvalósult fejlesztés új korszakot nyit a régió egészségügyi ellátásában.

Navracsics azt mondta: a Veszprém vármegye nyugati részét ellátó ajkai kórházban olyan megújulás történt, amely hosszú távú befektetés a jövőbe, annak révén a dolgozók és a betegek is elégedettebbek lesznek. A beruházás eredményeként az osztály 30 betegágyán az ellátás korszerűbbé, komfortosabbá válik. Emlékeztetett: a koronavírus-járvány idején az ajkai kórház országosan is kiemelt feladatokat látott el, a fejlesztés az akkori erőfeszítések elismerése is.  

( MTI / Katona Tibor )( MTI / Katona Tibor )

Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára kiemelte: a kormány elkötelezett az egészségügy fejlesztése és a szakdolgozói béremelés mellett. Mint mondta, 240 milliárd forint áll a rendelkezésre a béremelésre, amelynek következő lépcsőjében július 1-jétől 18 százalékos béremelésre készülnek az ágazatban. Az egészségügyi ágazat változóban van, ezekkel a változásokkal megfontoltan kell szembenézni.

Nagy Zoltán, a Magyar Imre Kórház főigazgatója azt emelte ki, hogy 40 év után épült újjá az infektológiai osztály, szavai szerint a beruházás révén jelentősen javul az ellátás színvonala.

A helyszínen kiadott sajtóanyagban azt írják: a fejlesztés révén az épület megközelítése mentővel is lehetséges. Kialakítottak egy betegszállító liftet, a földszinten létrejött az infektológiai diagnosztika és kislabor valamint a szakambulancia. Az infektológiai osztály és a szomszédos főépület között zárt összekötő folyosó épült a betegközlekedés gördülékenyebbé tétele érdekében. A tetőtérben orvosi szobákat és nővér öltözőt alakítottak ki.     A 30 betegágy elhelyezése egy-két, valamint három ágyas kórtermekben történik. A kórtermek mindegyike zsilipelhető és vizes blokkal ellátott. Az épületbe klímát szereltek a homlokzatot hőszigetelték. 

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.