Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 16. Jusztin
Veszprém
20°C
2024. június 16. Jusztin
Veszprém
20°C

A rendszerváltás óta most először érkeznek vadonatúj kompok és katamaránok a Balatonra

2023. június 24. 9:03 // Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség
A rendszerváltás óta nem érkezett új személyszállító komp és katamarán a Balatonra. A két új komp a Szántód és Tihany nevet kapja, a két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven fog forgalomba állni – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Nem csak a balatoni turizmust, hanem a helyi vízi tömegközlekedést is szolgálják majd. A Közép-Európában egyedülálló két új komp és két katamarán motorjai a legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelnek. Emellett az új kompok az eddigi legnagyobb utas és jármű befogadó képességgel rendelkeznek, építésük során pedig nemcsak a korszerű utasszállításra, hanem a nagyszámú kerékpárszállításra is nagy hangsúlyt fektettek.

A korszerű és kényelmes hajók nemcsak turisztikai szempontból jelentősek, hanem a helyi közlekedésben is fontos szerepet játszanak majd. Segítségükkel a balatoni lakosok is könnyebben közlekedhetnek a két part között.

40 éve nem történt ilyen mértékű műszaki fejlesztés a balatoni hajózásban. A négy új hajó mind mennyiségüket, mind az általuk képviselt modern technológiát tekintve hatalmas mérföldkövet jelent.  A hajók érkezése kifejezetten nagy innovációs mérföldkövet jelent a balatoni hajózásban. 40 éve, a rendszerváltás óta nem történt ilyen léptékű fejlesztés, hiszen 1978-81 között szerezte be a BAHART a jelenleg is használt 3 katamaránját és a kompok átlagos életkora is 50-60 év közé tehető. A modern technológiával felszerelt négy új hajó mind a turizmusban, mind a helyi közlekedésben fontos szerepet kap: a turisták számára minőségibb vendégélményt, a helyi lakosoknak pedig sűrűbb átkelést biztosítanak majd a révek között. A 45 méter hosszú és 11 méter széles új kompok mintegy 24 gépjárművet, 30 kerékpárt, és 120 utast képesek egyszerre szállítani. Az eddigi legnagyobb utas és jármű befogadó-képességgel rendelkező hajók így hozzájárulnak ahhoz is, hogy csökkenjen a Balaton körül a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás.  

Fotó: MTÜFotó: MTÜ

A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok 350 utast vihetnek egy időben a partok között. Emellett további 35 kerékpár szállítására is alkalmasak, ami lényegesen meghaladja a jelenlegi hajók kapacitását. Megrendelésükkor ez fontos szempont volt, hiszen évről-évre nő a biciklis átkelések száma. A katamaránok a kiemelt útvonalakon közlekednek majd, ahol így sűrűbb menetrend alakítható ki a 2024-es hajózási szezontól kezdődően.

Az új hajókat szállító konvoj a komáromi hajógyárból indult el a Dunán, Komárom és a Sió torkolata között 272 km-t tett meg, csütörtök nap végén érkezett meg a keselyűsi zsiliphez, majd a mai nap folyamán jelenleg is zajlik átzsilipelésük a Sió csatornára. A további 121 km-es útvonalra a kezdeti 7 hajóból álló flotta kibővült, a Balatonról és a Dunáról további munkahajók érkeztek a szállítás segítése érdekében. A szállításban közreműködő közel 20 hajó koordinációja, rendkívül komoly logisztikai feladatot jelent a szakemberek számára.

A flottához időközben csatlakoznak a Sió csatornán történő szállításban közreműködő dunai hajók. A konvoj megbontása után a hajók átzsilipelnek a Sió csatornára és onnan folytatják 121 km-es útjukat a Balaton felé. A csatornán az új hajók már egyesével, vontató és tolóhajók segítségével fognak tovább haladni, mely összességében közel 20 hajóból álló flottát jelent.

Mivel a hajókat a szállítás miatt részlegesen szét kellett szerelni, a forgalomba állás előtt, még több hónapos szerelési munkák várhatók a Balatonra érkezésük után.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a Magyarország Kormányának közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja a komáromi hajógyárban készült el 2022-ben. Az új hajók vízre bocsátása és üzempróbája a hajógyárban megtörtént és szállításra előkészített állapotban várták, hogy a Balaton vízállása, valamint az időjárás lehetővé tegye a vízi szállítást. Idén a Balaton elérte a 120 cm-es szabályozási szintet, sőt meg is haladta azt, így a szállító hajók elindulhattak. Az összetett logisztikai feladatban a komáromi hajógyár, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és Kirendeltségei, valamint a BAHART munkatársai vesznek részt.

vehir.hu
további cikkek
„Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatták be az ötvenöt éve alakult Kaláka együttesről szóló másfél órás dokumentumfilmet, noha az is kiderül belőle, nem szeretik, ha a Kaláka szócska után még az ’együttes’ is odakerül, hiszen a Kaláka önmagában is a közös munkára, a szórakozva dolgozásra utal. tegnap 21:45 Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak ellenőrzése után Karácsony Gergely nyerte meg a választást 41 szavazattal - derült ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) péntek esti ülésén. 2024. június 14. 20:49 20 éve ünnepeljük az adományozást: köszönjük véradók! 20 éve ünnepeljük az adományozást: köszönjük véradók! Péntek délelőtt tartották meg a már hagyományosnak számító, sorban az ötödik véradók világnapi faültetést, melyet a Magyar Vöröskereszt 2020-ban indított. Budapest, Esztergom, Székesfehérvár és Szolnok után Veszprém belvárosában, a Szent Kálvária-domb melletti zöld területen ültették el a szimbolikus jelentésű vérszilvafát, melynek mélyvörös színe egész évben emlékeztet minket a véradás fontosságára. tegnap 14:40 Nincs teljes egyetértés a veszprémi közszereplők körében sem, hogy ki nyeri az Eb-t EURO-2024 Nincs teljes egyetértés a veszprémi közszereplők körében sem, hogy ki nyeri az Eb-t Szombaton délután Svájc ellen elkezdődik a magyar labdarúgó-válogatottnak is az európai kontinensviadal, a csapattal szembeni elvárások pedig a veretlenül megvívott csoportmérkőzések után tovább nőttek. De vajon mire számítanak a csapattól az ismert veszprémi közéleti és kulturális szereplők? Városvezetőt, egyházi elöljárót, sportolót, zenészt és rendőrkapitányt is kérdeztünk erről, valamint arról, hogy ők kit várnak végső győztesként az Európa-bajnokságon. 2024. június 14. 14:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.