Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elindult a V-Bike tesztüzem, a lakosság július 1-jétől használhatja a bringákat

2023. június 9. 14:15
A V-Bike közbringarendszer Magyarország első olyan közösségi kerékpáros rendszere, ahol minden bicikli elektromos rásegítéssel rendelkezik. Fontos mérföldkő, hogy elindult a rendszer tesztüzeme a kivitelező és az üzemeltető részvételével annak érdekében, hogy a hivatalos használatba vétel idejére, július 1-re minden tökéletesen működjön – közölte a Polgármesteri Hivatal.

A veszprémi közbringarendszer kialakítását két, Európai Unió által támogatott projekt révén, összesen 250 millió foritnból valósítják meg. Az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló projektek célja a városi kerékpárhálózat fejlesztése mellett a közbringarendszer kialakítása is.

A közbringarendszer megvalósítására Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Telekom Rendszerintegráció Zrt.-vel kötött szerződést tavaly októberben. A V-Bike-helyszíneken a kivitelezés és eszközbeszerezés 2023. május végén befejeződött, az egyhónapos próbaüzem pedig elindult. 

FONTOS! A lakosság türelmét kérik, mert a tesztüzemet csak a kivitelező cég végezheti, egyelőre csak ők használhatják a kihelyezett kerékpárokat! A lakosság július 1-jén veheti majd igénybe először az új elektromos bicikliket a közösségi közlekedési közszolgáltatás részeként.  A rendszer üzemeltetője a V-Busz Kft. 

A 10 db gyűjtőállomás, összesen 150 db dokkolóállással, 100 db egyedi kialakítású, elektromos rásegítéssel ellátott (pedelec) közbringa kerékpárral, az alábbi helyszíneken található:

1. Kossuth utca - SPAR
2. Barátság park
3. Balaton Pláza
4. Állatkert parkoló
5. Rózsa utca 48. társasház
6. Cholnoky utca - PENNY
7. Kálvin János park
8. Kiskuti Csárda
9. Erzsébet sétány
10. Úrkút utca

A kölcsönzés menetéről, annak feltételeiről és a díjszabásról bővebb információ a http://www.vbike.hu oldalon, illetve a mobilapplikációban érhető el.

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón. tegnap 13:49 'Nyugatiak vagyunk mi is, csak normálisak' politika 'Nyugatiak vagyunk mi is, csak normálisak' Hogyan próbál Magyarország lavírozni a nagyhatalmak különböző érdekei közt és hogyan jöhet ki mégis jól ebből egy ilyen kis ország Európában? Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ezekről is beszélt szerda este Veszprémben a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának előadásán, ahol legújabb, Huszárvágás című könyvét is bemutatta. tegnap 11:28 Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán, szociológus, közgazdász volt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényének a vendége szerda délelőtt a kamara nagytermében. Az országosan is elismert szakember előadásában feltárt olyan összefüggéseket a globális gazdaság mechanizmusaiban, amik választ adhatnak számos gazdaságot érintő kérdésre. A jövőkép optimista, de nem magától értetődő. 2024. február 21. 23:09 Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Szinte nincs olyan üzletlánc, ahol ne tapasztaltak volna emelkedést a bolti lopásokban az elmúlt évben. A kereskedők több védekező intézkedést is bevezettek a tolvajok ellen. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mely mik jelenleg a slágertermékek a bolti lopásoknál. 2024. február 21. 11:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.