Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C

Új bölcsőde épült Öskün

2023. március 24. 16:01
Új bölcsődét avattak Öskün, ami rögtön két csoporttal kezdi meg a működését.

A település központjában péntek délelőtt adták át a Napsugár Bölcsőde új épületét, ahol 26 kisgyermeket tudnak majd fogadni két csoportban. Öskü önkormányzata a beruházást uniós támogatásból 386 millió forintból valósította meg.

Az átadón jelen volt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a fejlesztésnek Öskü jövője szempontjából is kiemelten fontos, hiszen a fiatal családoknak nagy segítséget nyújt, akik így helyben tudják megoldani a gyermekek elhelyezését már bölcsődei korukban is.

A képviselő megemlítette, 2010 óta a magyar kormány megháromszorozta azon települések számát, ahol bölcsődei szolgáltatást nyújtanak, ugyanígy a Fidesz-KDNP kormányzása óta megkétszereződött az országban a bölcsődei férőhelyek száma.

Ángyán Tamás, Öskü polgármestere beszédében kitért arra, hogy először 2016-ban merült fel egy testületi ülésen, hogy szükség lenne bölcsődére, ez először egy alacsony létszámú intézményben működött, most viszont egy vadonatúj, újonnan elkészült épületbe költözhetnek, kibővült létszámmal.

A polgármester megköszönte mindenkinek a segítséget, akik részt vettek a település egyik régóta dédelgetett álmának megvalósításában, majd Ovádi Péterrel és az intézmény vezetőinek társaságában átvágták ünnepélyesen a szalagot a bejáratnál, továbbá Szabó Vilmos Béla lelkész és Megyesi Ferenc plébános is megáldották az épületet.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel közélet A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. ma 13:44 Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok Európa Sportrégiója Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. ma 11:49 Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában külföld Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. tegnap 14:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.