Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C

A bajnokságban is legyőzte a Dabast az Éles-Veszprém

2023. március 18. 19:51
A kilenc gólig jutó Éles Benedek vezetésével rendkívül fontos sikert aratott a Fejér-B.Á.L. Veszprém szombat este a Dabas vendégeként az első osztályú kézilabda-bajnokságban.

Nyolc nap alatt harmadszor mérkőzött meg a Dabassal a Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata. A Liga Kupa oda-visszavágós negyeddöntője után a mieink örülhettek, ezúttal azonban a legfontosabb porondon, az NB I-ben csapott össze a két gárda.

Konkoly Csaba legénységének égető szüksége volt a pontokra, hiszen a Cegléd pénteken legyőzte a Budai Farkasokat, így az együttes a kiesést jelentő tizenharmadik helyről várta a szombat esti bajnokit.

A veszprémiek ennek megfelelően elszántan, harcosan kezdtek. A masszívan védekező vendég alakulat gyorsan kétgólos előnyre tett szert, amit meg is tudott őrizni. Sőt, Éles Benedek átlövésével a játékrész harmadánál már három volt közte (3-6).

A veszprémi kapusok is remekeltek, Balogh fontos védésekkel segítette az övéit, ahogyan a csereként beállt Miklós is, aki a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes Zlatko Horvat hetesét fogta meg. Szélről is aktív, s eredményes volt a Fejér-B.Á.L., Szmetán négyre tornázta a különbséget a 16. minutumban (5-9).

Éles Benedek kilenc gólt vágott, fontos győzelmet aratott a Veszprém (archív fotó)Éles Benedek kilenc gólt vágott, fontos győzelmet aratott a Veszprém (archív fotó)

A folytatásban is három-négy gól között ugrált a különbség. A hazaiaknál Laurinyecz villogott, de nem tudtak közelebb lopódzni. Sőt, 9-13-nál a mieink lőttek zsinórban hármat: Éles mellett Gál duplázott. Horvat újabb hetese már bement, ám a játékrész két újabb veszprémi szélsőgóllal zárult. Szmetán és Tóth góljával így a szünetben 10-18 állt az eredményjelzőn.

Tomori Győző alapos fejmosást tarthatott tanítványainak a szünetben, hiszen 5-1-es rohammap kezdték a második etapot. Ludmán törte meg az ötperces gólcsendet, rögtön jött a válasz Kollertől. Gált kiállították két percre, de megint megtorpantak támadásban a Pest vármegyeiek. Stranigg és Szrnka jóvoltából ismét megnyugtató előnynek örülhettek a bakonyiak (40. perc: 16-22).

Továbbra is összeszedetten, magabiztosan kézilabdázott a Fejér-B.Á.L. Bár mindent bevetett a rivális, négynél közelebb nem tudott lopódzni (49. perc: 21-25). Ekkor sikerült még egy lapáttal rátenni, héttel a lefújás előtt már hét volt közte (24-31).

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a házigazda, amelynek soraiban Ács duplázott, s Katona is betalált. Éles Benedek azonban rendkívül fontos pillanatban lőtte a kilencedik akciógólját, amivel már behozhatatlannak tűnt a differencia (57. perc: 27-32). Főleg, hogy Koller a harmadik kétperces büntetését is megkapta, így piros lappal kiállt. A végjátékot azonban 4-0-ra behúzta a Tomori-gárda, így az utolsó másodpercig izgalmas maradt a csata, amit végül egyetlen góllal sikerült megnyerni (31-32).

Férfi kézilabda NB I, 18. forduló:
Dabas KC–Fejér-B.Á.L. Veszprém 31-32 (10-18)
Dabas, vezette: Nagy F., Túróczy
Dabas: Nagy T., Pallag (kapusok), Garajszki 1, Bálint 8 (1), Bognár, Fekete B. 5, Horvat 2 (2), Laurinyecz 5, Tarabochia 2, Szöllősi Sz. 2, Koller 2, Katona 1, Hutvágner, Ács 2, Zdolik 1. Vezetőedző: Tomori Győző
Veszprém: Balogh T., Miklós (kapusok), Tóth P. 7, Éles Zs., Szmetán 3, Hári 2, Preszter, Éles B. 9, Stranigg 3, Ludmán 2, Molnár B., Szrnka 3, Bugyáki, Vetési, Gál 3, Szatmári. Vezetőedző: Konkoly Csaba
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. -/-

Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 11 11 0 0 454 295 159 22
2. OTP Bank-Pick Szeged 11 10 0 1 390 310 80 20
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 11 6 1 4 357 327 30 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 11 5 1 5 326 344 -18 11
7. Balatonfüredi KSE 11 5 0 6 295 296 -1 10
8. HSA NEKA 11 5 0 6 293 300 -7 10
9. CYEB-Budakalász 11 5 0 6 294 322 -28 10
10. Dabas KC 11 4 1 6 312 330 -18 9
11. QHB Eger 11 4 0 7 285 354 -69 8
12. Carbonex-Komló 11 3 0 8 281 321 -40 6
13. PLER-Budapest 11 2 1 8 291 337 -46 5
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 11 1 0 10 291 348 -57 2
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:24
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Véget ért Szmetán Péter idénye Fejér-B.Á.L. Veszprém Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. 2023. november 28. 20:15 Már nem Éles József az Éles-Veszprém vezetőedzője Fejér-B.Á.L. Veszprém Már nem Éles József az Éles-Veszprém vezetőedzője A férfi kézilabda NB I utolsó helyén álló Fejér-B.Á.L. Veszprém vasárnap délután hivatalos honlapján közölte, hogy Éles József klubtulajdonos, vezetőedző utóbbi pozícióját átadja Danyi Gábor szakmai igazgatónak. 2023. november 26. 19:46 Férfi kézilabda NB I/B: a BFKA nyerte a városi rangadót férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: a BFKA nyerte a városi rangadót A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia Veszprém U21-es csapata tíz góllal nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 vendégeként vasárnap az NB I/B-ben. 2023. november 26. 19:57 Ideje megkongatni a vészharangot Erről jut eszembe… Ideje megkongatni a vészharangot Akár sorsdöntőnek is tekinthető rangadót vesztett hazai pályán a Fejér-B.Á.L. a férfi kézilabda NB I hétvégi fordulójában. Ugyan a bajnokságnak még több mint a fele hátra van, ám az egyértelműen bebizonyosodott, hogy ha nem változik valami a „Kisveszprém” háza táján, akkor a következő idényben már csak egy élvonalbeli csapat lesz a királynék városában.   2023. november 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.