Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Döntőben a veszprémi hokisok!

2023. március 17. 12:03
A Jéglovagok U12-es fiúcsapata mellett a Rampage U25-ös hölgy együttese is felérhet a csúcsra: előbbiek a Magyar Kupa négyes döntőjébe, utóbbiak a bajnokság fináléjába kvalifikálták magukat.

A Veszprémi Jégcsarnok megépülésével maga a sportág, a jégkorong is kiteljesedhetett a megyeszékhelyen: az elmúlt két év arról tanúskodik, hogy a befektetett munka meghozta a gyümölcsét, hiszen az U12-es „sárga” fiúcsapat mellett, az U25-ös „B” hölgyalakulat is a siker kapujában áll. Ennek apropóján az egyesület vezetőjével, Máhl Krisztiánnal beszélgettünk.

Megtudhattuk, a fehérváriakkal közösen létrehozott, „Rampage” névre keresztelt hölgy együttesük kiemelkedő teljesítményt produkált, hiszen miután az alapszakaszban megnyerte a nyugati csoportot, a rájátszást is sikerrel vette, így kivívta a jogot a bajnoki fináléban való szereplésre is, mindezt veretlen mutatóval. Máhl hangsúlyozta, büszke a Pukli Máté és Pataki Nándor irányította alakulatra.

Ahhoz képest, hogy nemrég indultunk el ezen az úton, már maga a döntőbe jutás is kiemelkedő eredménynek számít. Tavaly az elődöntőben izgalmas párharcban maradtunk alul a debreceniek ellen; a sors fura fintora, hogy idén is velük kerültünk össze, de ezúttal már mi kerültünk ki győztesen. A döntőben a Fradi lesz az ellenfelünk, a bajnoki címhez két mérkőzést kell megnyerni

– árulta el Krisztián, aki hozzátette, jövő kedden rendezik az első találkozót, míg vasárnap a visszavágót.

Áttérve a fiúk teljesítményére, a vezető csakugyan elismeréssel szólt a fiatalokról. Az U12-es „sárga” csapatuk ugyanis a Magyar Kupában is érdekelt, sőt mi több, a négyes döntőbe is bejutott.

A bajnokságban a mérkőzéseken nem hirdetnek győztest, nem számolják a gólokat. Ez a szakasz még a fejlődést szolgálja. A kupasorozatban ugyanakkor rendes versenyhelyzetben is megmutathatják a gyerekek, hogy mire képesek. Húsz csapat nevezett, az együttesünk pedig bejutott a legjobb négybe, ez Bakos Gábor edző munkásságát is méltatja. Ahogy ismerem a fiatalokat, biztos vagyok abban, hogy mindent megtesznek majd a végső győzelemért is!

A Jéglovagok négyes döntőjének hétvégén a Pesterzsébeti Jégcsarnok biztosít majd otthont.

Simon Dani

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.