Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C

Most tetőzik az influenzajárvány!

2023. március 10. 12:27 // Forrás: B&L Online
Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala vármegyékben már csökkent az orvoshoz fordulók száma, Veszprémben nőtt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseit követő becslések szerint 2023. 9. hetében, február 27-e és március 5-e között 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, 200-zal kevesebben, mint egy héttel korábban. Közülük 65 700 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést, mindössze 400-zal többnél, mint az azt megelőző héten. Mindez azt jelenti, hogy gyakorlatilag most értük el a csúcsot: tetőzik a járvány. (Lásd az ábrát!)

Ez egybecseng a virológusok előrejelzésével, valamint az orvosok Covid–19 előtti tapasztalataival, mely szerint márciusban várható a legtöbb influenzaszerű megbetegedés, majd fokozatos csökkenést követően áprilisra elül a járvány – olvasható az A-Lab Pharma Egészségügyi Monitor posztjában.

Az NNK legújabb tájékoztatása szerint az orvosnál akut légúti fertőzés tüneteivel jártak közül március első hetében is felerészben a 14 éven aluli gyermekek voltak túlsúlyban, majdnem negyedrészben a 15–34 éves korú a fiatal felnőttek. 16,6 százalék a 35–59 éves, 8,1 százalék a 60 év felettiek korcsoportjába tartozott. Az arányok hétről-hétre szinte változatlanok.

Február végéhez képest tíz közigazgatási területen nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók becsült száma (Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna), ötben csökkent (Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Zala), öt területen gyakorlatilag nem változott (Budapest, Pest, Baranya, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron).

A légúti figyelőszolgálat 24 kórházának adatai alapján a 9. naptári héten kezelésre 329 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés (SARI) miatt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 75-nél az influenza, 55-nél a Covid–19 vírusa, 46-nál az RSV állt a megbetegedések hátterében.

Az RSV-pozitív betegek 69,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a Covid–19 fertőzöttek 67,3 százaléka 60 éves vagy annál idősebb. Influenza okozta SARI megbetegedést továbbra is valamennyi korosztályban diagnosztizáltak.

A 9. héten az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumába összesen 268 betegtől érkezett légúti minta. A sentinel (a figyelésben és adatgyűjtésben) résztvevő orvosoktól beküldött 150 légúti minta közül 69 betegnél igazoltak influenzavírus okozta fertőzést, 11 esetben állt SARS-CoV-2 vírus a tünetek hátterében, 3-nál az RSV.

Magyarországon 2023. március első hetében – az MTI által közölt hivatalos adatok szerint – 878 új Covid–19-fertőzöttet igazoltak (napi átlagban 125-öt), az egy hónappal ezelőttihez képest 53-mal többet.  A koronavírus-járvány tehát továbbra is mérsékelten zajlik. Újabb 11, többségében idős, krónikus beteg halt meg, s jelenleg 395 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 14-en vannak lélegeztetőgépen.

vehir.hu
további cikkek
Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. tegnap 10:36 Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. 2024. március 26. 15:51 Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is strucctojással díszített fa várja az állatkert látogatóit a Gulya-dombi bejáratnál az ünnepi hosszú hétvégén. tegnap 14:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.