Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Parádés második félidő, bravúros győzelem

2023. február 18. 19:45
Eddigi legértékesebb sikerét aratta az NB I idei kiírásában a Fejér-B.Á.L Veszprém, amely szombat este remek egyéni teljesítményeket felvonultatva, 9-0-s második félidei sorozatával 32-24-re legyőzte a vendég Budakalászt.

Amire még nem volt példa Veszprém sporttörténetében: egy időben, egyaránt házigazdaként lépett pályára a város két NB I-es férfi kézilabdacsapata. Miközben a Telekom a Dabast fogadta az arénában, addig a Fejér-B.Á.L. a Budakalászt látta vendégül néhány száz méterrel arrébb, a Március 15. utcai csarnokban.

Kapcsolódó cikk
Felemás játékrészek, tizenegy gólos Veszprém-diadal
Az első játékrész után még egálra álltak a felek, de a Telekom Veszprém rendezte a sorait és tizenegy góllal felülmúlta a Dabas csapatát a kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén.

Ami a fiatalabbik bakonyi együttest illeti, a csapatkapitány Kristóf Mátyás mellett továbbra is hiányzott a házi góllövőlistát vezető Stranigg János. A keddi, Schaffhausenben elveszett Európa-liga-mérkőzést még kihagyó Pulay Gábor azonban visszatérhetett sérülését követően.

Az első gólt éppen a jobbátlövő jegyezte, de a vendégek hárommal feleltek. Nagyobb is lehetett volna a különbség az elején, ám Balogh előbb megfogta Kovács ziccerét, az újabb nagy helyzet végén pedig a balszélső fejbe lőtte a kapust, amiért kétperces kisbüntetést kapott. A hatperces gólcsend végén ismét Pulay talált be, amire Varjú hetesből válaszolt (8. perc: 2-4).

Pulay Gábor kilenc akciógólt szerzett, csapata nyolccal nyertPulay Gábor kilenc akciógólt szerzett, csapata nyolccal nyert

Úgy tűnt, hogy rendezte védekezését a házigazda, Balogh neve mellett újabb védéseket jegyezhetünk fel. Szrnka és Juric-Grgic pengeváltása után ezúttal a mieink lőttek hármat zsinórban – Pulay révén így a játékrész derekánál már hazai előnyt mutatott az eredményjelző (6-5).

Villámgyorsan fordítottak a tabella nyolcadik helyén álló Pest vármegyeiek, amikor is jött az újabb fordulat: Ludmán duplázott, így veszprémi előnnyel kezdődött a félidő utolsó tíz perce (9-8).

Továbbra is fej fej mellett haladtak a felek, héttel a pihenő előtt először vezetett kettővel a Fejér-B.Á.L., 13-11-nél időt is kért Csoknyai István. Előbb Varjú, aztán a túloldalon Éles zörgette meg a hálót. Papp átlövése után Konkoly Csaba is időt kért, tanítványai pedig megfogadták az intelmeket. Balogh portája ugyanis már érintetlen maradt, míg Éles betalált (15-13).

Ludmán bombájával indult a második felvonás. Váczi kétszer is védett, Varjú kétszer is eredményes volt, egy gólra olvadt a különbség (34. perc: 16-15). Varjú lőhetett újabb ziccert, de Balogh ezúttal résen volt, így elmaradt az egyenlítés.

Konkoly mester a második idejét is kikérte, de nem sikerült kilábalni a hullámvölgyből. Sinkovits egalizált, Mikhalin pedig a vezetést is megszerezte a vendégeknek. Pulay ötödször is jól célzott, de a csapata továbbra is sokat hibázott, Juric-Grgic és Varjú is mattolta Baloghot, így már kettővel ment a rivális (40. perc: 17-19).

Ekkor sem dőlt kardjába a Magyar Kupa-ezüstérmes, Pulay és Gál is beköszönt, így ismét egálról folytatták a felek. A 47. minutumban még a budakalásziak vezettek (20-21), amikor is egy parádés veszprémi széria vette kezdetét. A kemény, határozott védekezés mellé könnyed, de pontos támadójáték párosult. Csoknyai két időkérése sem segített, zsinórban kilencet (!) vágott a Veszprém, miközben a remeklő, tizenhat védéssel záró Balogh portája érintetlen maradt (55. perc: 29-21).

A tízperces góltalansági időszakot Kiss törte meg, aki rögtön duplázott is. Mikhalin révén még visszajött mínusz ötre, de már csak két és fél perc volt hátra. Ráadásul a végjátékban csak a veszprémiek találtak be, sorrendben Molnár, Gál és Éles is megvillant. A vége így 32-24 lett, a Veszprém a harmadik, de eddigi legértékesebb sikerét aratta a bajnokságban.

Férfi kézilabda NB I, 15. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–CYEB-Budakalász 32-24 (15-13)
Veszprém, Március 15. utcai csarnok, 300 néző. vezette: Paska, Vastag
Veszprém: Balogh – Szmetán P. 1, Pulay 9, Szrnka 1, Éles B. 6, Ludmán 7, Hári 2 (1)
Csere: Miklós (kapus), Gál 2, Tóth P. 1, Szatmári B., Molnár B. 3, Bugyáki
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Budakalász: Váczi – Varjú 7 (2), Sinkovits 2, Dávid, Mikhalin 2, Juric-Grgic 4, Kovács D. 2
Csere: Gjorgjeszki (kapus), Kiss B. 5, Tyiskov, Koncz 1, Papp 1, Berényi
Vezetőedző: Csoknyai István
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2

Így látták a főszereplők

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – CYEB-Budakalász 32-24 (15-13)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 30 26 1 3 845 703 142 53
2. Budai Farkasok-Rév 30 24 1 5 858 728 130 49
3. DEAC 30 20 3 7 862 785 77 43
4. Széchenyi University HT Veszprém 30 16 4 10 810 802 8 36
5. PV-CENTRAL Békési FKC 30 16 3 11 824 794 30 35
6. Veszprém Handball Academy U21 30 14 4 12 816 777 39 32
7. Ceglédi KK 30 15 2 13 889 852 37 32
8. DVTK 30 15 1 14 823 850 -27 31
9. Vecsési KKFT 30 14 1 15 774 795 -21 29
10. OTP Bank - Pick Szeged U21 30 13 1 16 895 908 -13 27
11. Mezőkövesdi KC 30 12 3 15 811 825 -14 27
12. Százhalombattai KE 30 11 4 15 863 872 -9 26
13. KK Ajka KFT 30 12 2 16 828 853 -25 26
14. Rákosmente 30 8 2 20 801 876 -75 18
15. Balatonfüred KA U21 30 4 1 25 749 867 -118 9
16. Csömör KSK 30 3 1 26 819 980 -161 7
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 15:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 27. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
19-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 3. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
25-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény
32-33
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.