Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átvállalja a veszprémi általános iskolák úszásoktatásának költségeit az önkormányzat

2023. február 14. 15:11
A tevékenység finanszírozására összesen 25 millió forintot különítettek el a költségvetésből az év végéig.

Porga Gyula polgármester kedden sajtótájékoztatón emlékeztetett: az önkormányzat a maga módján mindig is igyekezett segíteni a veszprémi oktatási intézményeket azt követően is, hogy azok állami fenntartásba kerültek. Többször hirdettek például pályázatot eszközbeszerzésre, illetve évek óta ők finanszírozzák az uszodába járó gyerekek buszköltségét. Idén ezt a támogatást kibővítik, így a 2023-as évben a tankerülettel megállapodva az önkormányzat az úszásoktatás költségeit is magára vállalta, melyre 25 millió forintot különítettek el a költségvetésből.

„A sportuszoda megépítésekor az volt a célunk, hogy minden veszprémi gyerek megtanuljon úszni, amelyet már az óvodában vagy általános iskolában érdemes elkezdeni. Ez a támogatás is ezt segíti elő” – fogalmazott a polgármester.

Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója hozzátette: a mostani intézkedésre a megváltozott helyszín miatt volt szükség: amíg a gyerekek a város saját fenntartású uszodájába jártak, az iskoláknak nem jelentett külön kiadást az oktatás, hiszen az önkormányzatnak köszönhetően több mint tíz éven keresztül térítésmentesen tudták igénybe venni a szolgáltatást. Erre most ismét lehetőség nyílik, nemcsak az állami, de az egyházi fenntartású iskoláknak is.

Az intézkedés jelenleg összesen 1287, zömében második és harmadik osztályos tanulót érint, a 25 millió forintos támogatás pedig december 31-ig szól.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért A Pueri Cantores jegyében a Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozót rendeztek, több mint hatszáz gyermek közreműködésével. tegnap 12:43 Minden korosztálynak készültek a Szakmaszombat szervezői Minden korosztálynak készültek a Szakmaszombat szervezői A IV. Szakmaszombatra került sor a Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Technikumban, ahol pályaválasztási tanácsokkal, színes programokkal várták az érdeklődőket.   tegnap 7:25 Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE A MAZSIKE Sétafesztivállal ünnepli Veszprém és térségének Európa Kulturális Fővárosa címét. A fesztivál hagyományosan három napig tartó városismereti sétái elsősorban a helyi zsidó történeti és kulturális értékeket igyekszik bemutatni Veszprémben, Balatonfüreden és Inotán. 2023. szeptember 30. 21:51 Egyre többen kapnak szívrohamot 40 év alatt is Egyre többen kapnak szívrohamot 40 év alatt is Szeptember 29. a Szív világnapja is volt, ebből az alkalomból a kardiológusok hívták fel a figyelmet a szívinfarktus veszélyére, ami tévhit, hogy csak az idősebb korosztályt érinti. A negyven évesnél fiatalabbak is ugyanúgy áldozatai lehetnek a szív megállásának, pedig vannak egészen egyszerű módszerek, hogy hogyan lehet védekezni ellene. tegnap 11:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.