Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Idegenben is legyőzte a BVSC-t a VEHIR-VESC

2023. január 21. 21:41 // Forrás: vesc.hu
A héten igazolt, tizenhat pontig jutó Nagy Eszter vezetésével újabb fontos győzelmet könyvelhetett el szombaton a VEHIR-VESC röplabdacsapata az NB I-ben.

A veszprémi hölgykoszorú nem kezdte jól a BVSC-Zugló elleni bajnokit, de hárompontos hátrányból is felállt az első szettben és végül a második játszmalabdáját be is ütötte.

A második felvonás már jobban indult a vendégeknek, majd sokáig fej fej mellett haladtak a felek. 19-19 után azonban szinte csak a vendégek szereztek pontot, akik Molnár-Pintér Eszter ásznyitását követően már 2-0-ra vezettek.

Fotó: VESCFotó: VESC

A meccsben maradásért küzdöttek a fővárosiak a folytatásban, de a szett közepénél így is 17-10-es veszprémi vezetést mutatott az eredményjelző. Ezt követően elkezdett zárkózni a BVSC, fel is jöttek egy pontra, majd ismét újított a VESC és végül le is zárták a mérkőzést a vendégek.

A veszprémi együttes legeredményesebb játékosa a héten igazolt, tizenhat pontig jutó Nagy Eszter volt, míg Debora Araújo tizenkét, Sólyomvári Evelin pedig tizenegy ponttal zárt.

Női röplabda NB I, 11. forduló:
BVSC-Zugló–VEHIR-VESC 0:3 (-24, -20, -21)
Budapest, 50 néző. Vezette: Szabó, Kiss
BVSC: Bajnóczi 7, Dani 5, Marton 1, Benedek 10, Tóth 2, Puskás 6
Csere: Sartoris (liberó), Nyuka, Rózsa, Wirth, Riczkó 4, Hemmert 3
Vezetőedző: Daróczi Gergely
VESC: Pós, Araújo 12, Thompson 6, Nagy 16, Dordzsceren 1, Sólyomvári 11
Csere: Bődi (liberó), Horváth 5, Molnár-Pintér 1, Deli, Szalczinger
Vezetőedző: Edon Ibrahimi

Edzői értékelés

Mindenekelőtt gratulálok a csapatomnak és egy nagy köszönet jár Hannah Thompsonnak, aki a sérülése ellenére is vállalta ma a játékot! Nehéz meccsre számítottunk, nem is volt könnyű ez a győzelem, de a lányok mindent megtettek a sikerért, úgyhogy összességében megérdemelten nyertünk

– fogalmazott Edon Ibrahimi.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
BDSE-Emericus SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 12. 17:45
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Békéscsabai RSC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 14. 14:30
Helyszín
Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2023. október 19. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Fatum Nyíregyháza
Időpont
2023. október 31. 18:45
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. január 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux - Szegedi RSE
Időpont
2024. január 27. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. február 3. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 10. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabdacsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsabai Röplabda SE
Időpont
2024. február 17. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BDSE-EMERICUS
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 24. 19:30
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 3. 18:30
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2024. március 9. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 17. 17:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Gödöllői RC
Időpont
2024. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. március 24. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.