Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szavak nélkül is szórakoztat

2023. január 18. 22:03
Rendhagyó produkcióval készül a magyar kultúra napjára a Kabóca Bábszínház.

Vasárnap délelőtt 11 órakor mutatják be a Hangvillában a Kabóca Bábszínház legújabb előadását, a Csalimesét. Szántó Viktória dramaturg a színház szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a darab népmesei gyökerekre építkezik, ugyanakkor az előadásmód nem a népmesei hagyományokat hangsúlyozza. 

“Ez egy erőteljes bábos gondolkodásra épülő vizuális színházi előadás, nonverbális, képi történetmesélés. A zene, a képek, a humor korosztálytól függetlenül magával ragadja a nézők szívét, kicsik és nagyok is jól fognak szórakozni rajta.”

Varsányi Péter rendező úgy gondolja, hogy bátor lépés egy ennyire rendhagyó előadást színpadra állítani. Mint mondta, a csalimesék, formulamesék elsődleges feladata a feszültségoldás – erre pedig manapság minden korábbinál nagyobb szükség van, olyan társadalomban élünk, amiben már óvodás korban is óriási feszültségek gyötrik az embereket. A darab megmutatja, milyen abszurd módokon reagálunk, viselkedünk egyes helyzetekben, az előadás az abszurd humor eszközével dolgozik. Varsányi rámutatott: a népmesei hagyományokból gyökerező előadásban azért sem a klasszikus népmesei előadásmódot alkalmazzák, mert a világ nagyon sokat változott azóta, hogy ezek a mesék megszülettek az ipari forradalom, a kapitalizmus előtti időkben – és a színháznak az is feladata, hogy a mai valóságunkat is megfogalmazza.

Szőke Kavinszki András, Varsányi Péter, Szántó ViktóriaSzőke Kavinszki András, Varsányi Péter, Szántó Viktória

Szőke Kavinszki András, a teátrum igazgatója megjegyezte, hogy a Kabóca szívesen fogadja a rendhagyó ötleteket, a gyerekek fejében ugyanis még nem alakult ki az a kép, hogy milyennek “kellene” lennie egy színházi előadásnak, és éppen az ilyen formabontó darabok révén lehet megtanítani nekik azt, hogy a színház sokféle, szabad és sokszínű is lehet, és nem kötelező mindent a konvencionális keretek közé szorítani.

A darabot a vasárnapi premiert követően bérletes rendszerben és hétvégente a családoknak szánt előadásokon is láthatja a közönség.

Galéria
Kabóca Bábszínház – Csalimese
Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.