Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kisebb parlament, kevesebb képviselő

2010. május 17. 5:00 // Forrás: mti
Új irány 2010 címmel nyújtja be új törvénytervezeteit tartalmazó csomagját a Fidesz hétfőn az Országgyűlésben.

Kósa Lajos be a párt ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: ezek közé tartozik a kisebb létszámú önkormányzati képviselő-testületeket érintő indítvány, amely például a Fővárosi Közgyűlés létszámát 35 főben maximalizálná. A párt egyebek mellett benyújtja a „három csapás” néven ismertté vált törvényjavaslatát, és szigorítanák a közfeladatot ellátó személyekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények büntetését is.

Beterjesztik a kettős állampolgárságról, valamint a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz kötéséről szóló indítványt, és azt is, hogy csak azok kaphassanak jogosítványt, akik elvégezték a nyolc általános iskolai osztályt. Az indítványok között lesz a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása is – ismertette Kósa.

Az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentésével kapcsolatban azt mondta: ennek lényege, hogy nem fűnyíróelvszerűen, hanem a működőképességet és az ésszerűséget figyelembe véve csökkenjen a létszám – testületenként változó mértékben – a jelenlegihez képest mintegy 40-50 százalékkal.


Módosítani kell Kósa Lajos szerint a választási eljárási törvényen is, hogy a mostani 72 napos önkormányzati kampányidőszakot 60 napra rövidítsék le. Elképzeléseik szerint ősszel már kisebb önkormányzati testületekre lehetne szavazni.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.