Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
2°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
2°C

Jó kezdés után sima vereség

2022. december 17. 19:45
A hét játékosát is nélkülöző Fejér-B.Á.L. Veszprém öt góllal kikapott a vendég Csurgótól a férfi kézilabda NB I idei utolsó fordulójában, szombaton.

Szombat este játszotta utolsó élvonalbeli bajnokiját a naptári évben a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely az idényben kiválóan teljesítő, ötödik helyen álló Csurgót fogadta. Bár Széles Ákos, Kristóf Mátyás, Tóth Péter, Simon Machac, Gál Dominik és Hári Levente is hiányzott a bakonyiaknál, a csapat szimpatizánsai abban bízhattak, hogy kedvenceik átmentik múlt heti formájukat és az újonc Budai Farkasok legyőzése után ismét jó játékkal rukkolnak elő.

Bátran, lendületesen kezdett a Veszprém. A duplázó Stranigg mellett Pulay is átlőtte a csurgói falat, miközben Krsmancic hetesből a kapufát találta el. Gyorsan rendezték soraikat a vendégek, akik egyenlítettek, de Éles gyorsan visszavette a vezetést (6. perc: 5-4).

A folytatásban is hasonló forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés, a Konkoly-csapat többször is ellépett kettővel, de szorosan tapadtak a somogyiak (13. perc: 10-9). Éles hetesét védte a remeklő Holló, de Szmetán akcióból betalált. A mieink ügyesen kihasználták az emberelőnyös helyzeteket, rendre a vendégek futhattak az eredmény után.

A 23. percben, Pulay higgadtan értékesített hetese után vezetett először hárommal a házigazda a felfokozott hangulatú találkozón (16-13). Nem sikerült azonban profitálni a lélektani előnyből. Sőt. A játékrészből hátralévő időben a mieink már nem tudtak gólt lőni, miközben a Baranyai-csapat négyet vágott, amely így éppen a legvégén vezetett először (16-17). A félidő egyébként csúnya jelenettel zárult: Borsos lökte meg Élest a levegőben, amiért azonnal piros lapot kapott.

Sajnos a térfélcsere sem hozott jelentős változást a veszprémiek formáját illetően. Bár Szrnka szerezte a második felvonás első találatát, hármat lőtt zsinórban a Csurgó, ráadásul Ludmánt is kiszórtak piros lappal (35. perc: 17-20).

Időt is kért Konkoly Csaba, de ez sem vezetett eredményre. Még négyet dobtak a piros mezesek, miközben Holló portája érintetlen maradt. A tizennégy perces, 0-8-as etapot Vetési zárta le – a 45. percben esett tehát a veszprémiek második gólja a játékrészben (18-24).

A mieink védekezésben is támadásban is leblokkoltak, a tizenkilenc védéssel záró Holló tovább remekelt. Újabb négy gól landolt immáron Miklós hálójában, így tízzel a lefújás előtt tízig számolhatott a vendég tábor (18-28). Közben a meccs harmadik piros lapját is feljegyezhettük: Vasvárit küldte ki idő előtt a játékvezetők.

Így már csak azért küzdhetett az Éles-Veszprém, hogy elkerülje a súlyos vereséget. Éles és Vetési főszereplésével, no meg Balogh bravúrjaival sikerült is kozmetikázni az eredményt (57. perc: 24-31). Sőt, a végén még közelebb lopództak a kék mezesek, egy gyors kontra végén Fercsik állította be a 27-32-es végeredményt.

A Fejér-B.Á.L. tehát vereséggel zárta az esztendőt, de mivel a Cegléd is kikapott – éppen a Telekom Veszprém ellen –, a bennmaradás érő pozícióban „telelhetnek” Élesék.

Férfi kézilabda NB I, 13. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Csurgói KK 27-32 (16-17)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Rontó, Szanyi
Veszprém: Balogh T. – Szmetán P. 3, Pulay 5 (2), Szrnka 2, Ludmán, Stranigg 4, Éles B. 7
Csere: Miklós (kapus), Molnár B. 1, Bugyáki, Vetési 4, Szatmári B., Seregi, Fercsik 1
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Csurgó: Holló – Gebhardt 3, Krecic 7, Krsmancic 5, Rotim 2, Gábor 2, Spruk 5
Csere: Borsos, Herceg 1, Szeitl E. 1, Markez 4, Bazsó, Vasvári 1, Skol
Vezetőedző: Baranyai Norbert
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Csurgói KK 27-32 (16-17)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 11 11 0 0 454 295 159 22
2. OTP Bank-Pick Szeged 11 10 0 1 390 310 80 20
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 11 6 1 4 357 327 30 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 11 5 1 5 326 344 -18 11
7. Balatonfüredi KSE 11 5 0 6 295 296 -1 10
8. HSA NEKA 11 5 0 6 293 300 -7 10
9. CYEB-Budakalász 11 5 0 6 294 322 -28 10
10. Dabas KC 11 4 1 6 312 330 -18 9
11. QHB Eger 11 4 0 7 285 354 -69 8
12. Carbonex-Komló 11 3 0 8 281 321 -40 6
13. PLER-Budapest 11 2 1 8 291 337 -46 5
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 11 1 0 10 291 348 -57 2
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:24
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Véget ért Szmetán Péter idénye Fejér-B.Á.L. Veszprém Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. 2023. november 28. 20:15 Már nem Éles József az Éles-Veszprém vezetőedzője Fejér-B.Á.L. Veszprém Már nem Éles József az Éles-Veszprém vezetőedzője A férfi kézilabda NB I utolsó helyén álló Fejér-B.Á.L. Veszprém vasárnap délután hivatalos honlapján közölte, hogy Éles József klubtulajdonos, vezetőedző utóbbi pozícióját átadja Danyi Gábor szakmai igazgatónak. 2023. november 26. 19:46 Férfi kézilabda NB I/B: a BFKA nyerte a városi rangadót férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: a BFKA nyerte a városi rangadót A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia Veszprém U21-es csapata tíz góllal nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 vendégeként vasárnap az NB I/B-ben. 2023. november 26. 19:57 Ideje megkongatni a vészharangot Erről jut eszembe… Ideje megkongatni a vészharangot Akár sorsdöntőnek is tekinthető rangadót vesztett hazai pályán a Fejér-B.Á.L. a férfi kézilabda NB I hétvégi fordulójában. Ugyan a bajnokságnak még több mint a fele hátra van, ám az egyértelműen bebizonyosodott, hogy ha nem változik valami a „Kisveszprém” háza táján, akkor a következő idényben már csak egy élvonalbeli csapat lesz a királynék városában.   2023. november 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.