Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C

Továbbra is hibátlan a listavezető Telekom Veszprém

2022. december 10. 19:31
A Telekom Veszprém 42-28-ra nyert a vendég Budakalász ellen a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombat esti mérkőzésén.

Két nappal az után, hogy a Telekom Veszprém tízgólos győzelmet aratott a lengyel Orlen Wisla Plock felett a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén, szombaton már a honi élvonalban várt hazai megmérettetés a listavezető, hibátlan mutatóval rendelkező „Építőkre” a középmezőnyben helyezkedő Budakalász ellen.

Kapcsolódó cikk
Visszatért a győzelem útjára a Telekom Veszprém
A házigazda „Építők” tízgólos diadalt aratott a lengyel Orlen Wisla Plock felett a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtök esti összecsapásán.

A BL-mérkőzés során a bakonyiak egyiptomi válogatott átlövője, Omar Jahja elülső térdszalag-szakadást szenvedett, így Momir Ilics vezetőedző nem számíthat már rá az idény során.

Kapcsolódó cikk
Omar Jahja súlyos térdsérülést szenvedett
A Telekom Veszprém pénteki, hivatalos közleménye szerint az egyiptomi válogatott átlövő az idény során már nem léphet pályára.

A csapatkapitány, a dán Rasmus Lauge, illetve a horvát Manuel Strlek szintén hiányzott a házigazda keretéből.

Az összecsapás első találatát Kovács szerezte. A túloldalon Elísson szinte rögvest válaszolt. Remek ütemet diktálva, magabiztosan kézilabdázott a Telekom (10. perc: 7-3). Eldera és Nilsson parádés megmozdulását követően már hat góllal vezetett a vendéglátó.

Juric-Grgic próbálta csenni a távolságot, de Cupara több pazar védést bemutatott, majd az üres kapus helyzetet kihasználva gólt is szerzett (16. perc: 12-5). Papp szépítését Nenadics bombája követte, úgy tűnt, a Veszprém megingathatatlan.

A huszonkettedikben Ligetvári is betalált, aki kétszázadik meccsét játszotta vérvörös mezben (18-6). A játékrész hajrájához közeledve egyre csak növelte fórját az „Építők” (28. perc: 22-9). A szünetre végül 24-10-es részeredménnyel vonultak a felek.

A fordulás után őrizte előnyét a Veszprém (39. perc: 31-17). Elísson kiemelkedően teljesített, de Sipos kiállítása után Mahé, Vajlupau és Eldera is hibázott, míg Sinkovits kíméletlenül tüzelt. Momir Ilics ezt követően időkéréshez is folyamodott.

A komoly hátrány ellenére is motiváltan kézilabdáztak a vendégek, akik részéről a szépítés sem maradt el: Mikhalin túljárt Cupara eszén (53. perc: 36-26). A Csoknyai-tanítványok feltámadása ugyanakkor a lényegen már nem változtatott (57. perc: 40-26). A Telekom Veszprém megérdemelt diadalt aratott (végeredmény: 42-28).

Dicséretes, hogy a veszprémiek izlandi szélsője, Bjarki Már Elísson tíz gólt jegyzett a találkozón.

Az "Építők" továbbra is hibátlanul vezeti az NB I-et.

Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 12. forduló:
Telekom Veszprém–CYEB-Budakalász 42-28 (24-10)
Veszprém Aréna, 1100 néző. Vezette: Asztalos, Szalay.
Telekom Veszprém: Cupara 2 - Nenadics 4, Pechmalbec 4, Sipos 1, Nilsson 5, Eldera 5, Elísson 10 (1).
Csere: Ligetvári 4, Marguc 3 (1), Lukács 1 (1), Mahé, Ilics Z. 1, Vajlupau 2.
Vezetőedző: Momir Ilics
CYEB Budakalász: Gjorgjeski - Sinkovits 2, Varjú, Tóth 4 (3), Kiss 3, Juric-Grgic 6, Kovács 2.
Csere: Bíró (kapus), Tyiskov, Koncz 4, Mikhalin 5, Papp 2, Berényi, Maracskó, Dávid.
Vezetőedző: Csoknyai István
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
Kiállítások: 6, ill. 2 perc

Galéria
Telekom Veszprém – CYEB-Budakalász 42-28 (24-10)
Simon Dani
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 11 11 0 0 454 295 159 22
2. OTP Bank-Pick Szeged 11 10 0 1 390 310 80 20
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 11 6 1 4 357 327 30 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 11 5 1 5 326 344 -18 11
7. Balatonfüredi KSE 11 5 0 6 295 296 -1 10
8. HSA NEKA 11 5 0 6 293 300 -7 10
9. CYEB-Budakalász 11 5 0 6 294 322 -28 10
10. Dabas KC 11 4 1 6 312 330 -18 9
11. QHB Eger 11 4 0 7 285 354 -69 8
12. Carbonex-Komló 11 3 0 8 281 321 -40 6
13. PLER-Budapest 11 2 1 8 291 337 -46 5
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 11 1 0 10 291 348 -57 2
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:24
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 8 7 0 1 271 227 44 14
2. Telekom Veszprém 8 7 0 1 290 250 40 14
3. Magdeburg 8 6 0 2 248 228 20 12
4. Montpellier 8 4 0 4 233 229 4 8
5. GOG 8 4 0 4 253 257 -4 8
6. Porto 8 3 0 5 232 266 -34 6
7. Plock 8 1 0 7 204 225 -21 2
8. Celje 8 0 0 8 237 286 -49 0
Utolsó módosítás: tegnap 9:06
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
további cikkek
Gigászok csatája: a spanyol bajnokot fogadja a Veszprém Telekom Veszprém Gigászok csatája: a spanyol bajnokot fogadja a Veszprém A Telekom Veszprém ma este (18.45) a spanyol bajnok Barcát látja vendégül a férif kézilabda Bajnokok Ligája csúcsrangadóján. A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti, a vehir helyszíni tudósítással jelentkezik. tegnap 22:46 „Ha a szurkolók velünk vannak, nyolcan lépünk pályára!” „Ha a szurkolók velünk vannak, nyolcan lépünk pályára!” Csúcsrangadóval folytatódik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája: a Telekom Veszprém csütörtökön este (18.30) az azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel csoportvezető spanyol Barcát látja vendégül az Arénában. 2023. november 28. 21:24 Carlos Ortega: A szezon legnehezebb mérkőzése következik! férfi kézilabda BL Carlos Ortega: A szezon legnehezebb mérkőzése következik! Carlos Ortega, a spanyol Barca vezetőedzője exkluzív interjút adott portálunknak egykori csapata, a házigazda Telekom Veszprém elleni csütörtök esti (18.45) BL-rangadó előtt. Ortega kiemelte, volt játékosa, Momir Ilics remek munkát végez, támadásban jelenleg nincs ellenfele az „Építőknek”. 2023. november 28. 11:50 Továbbra is hibátlan a címvédő Telekom Veszprém Telekom Veszprém Továbbra is hibátlan a címvédő Telekom Veszprém A házigazda Telekom Veszprém 40-24-re nyert a Carbonex-Komló ellen a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombat esti mérkőzésén. 2023. november 25. 19:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.