Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

A család tartja meg a nagyobb közösségeket

2022. november 20. 10:44
Őszi randevú címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést szombat este a Gizella Hotelben a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Irodája és a Reményforrás Egyesület.

A megjelenteket dr. Fodor János családpasztorációs referens köszöntötte. Rámutatott: november 19-én Szent Erzsébetre emlékezünk, akinek legendáiban ritkábban emlegetett életrajzi adatokra is bukkanhatunk. Kiderül, hogy férje és családja nehezen értette meg elhivatottságát, sok időre volt szükségük, hogy ezen változtassanak. Az atya a jelenlévő párokat is arra intette: töltsenek együtt minőségi időt, hogy megérthessék egymást, meglássák, hol tart most a másik, milyen érzések és vágyak élnek benne.

Porga GyulaPorga Gyula

Porga Gyula polgármester a közösség erejét dicsérte rövid beszédében. Mint mondta, a várost a kis közösségek gazdagítják, és a nehéz időkben jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, vn kivel megosztani az örömünket és a bánatunkat. Különösen igaz ez legkisebb közösségeinkre, a családra. A polgármester rámutatott: a legjobb, amit Veszprémért tehetünk, hogy hiszünk az őszinte szerelemben és abban, hogy a család tartja meg a nagyobb közösségeket. Megjegyezte, ez egy “melós műfaj”, ezt mindannyian tudjuk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy megéri dolgozni érte. 

Héthelyi RékaHéthelyi Réka

Héthelyi Réka ötletgazdaként bemutatta a Királynék földjén projektet. Ennek célja, hogy  a veszprémi nőt helyezze fókuszba. Kilencven ötlet érkezett be, melyekből mostanra összeállt egy rendezvénynaptár: a programsorozat 2023 szeptemberében, a királynék hetével zárul. Addig is számos lehetőséget biztosítanak: lesznek gasztronómiai tematikájú anya-lánya programok, királylányképző tábor óvodásoknak, fesztivál kamaszoknak, és a mozgalom az Utcazene Fesztiválon és a Gizella-napokon is jelen lesz. Emellett az Ecoport magazin decemberben megjelenő számában veszprémi női életutakat mutatnak be.

Az este kerekasztal-beszlégetéssel folytatódott, melyben Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke és férje, Hámori Péter pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus beszélgettek arról, miért nem jutnak el a mai fiatalok a gyerekvállalásig. Úgy tartják, hogy egyre nehezebb párt találni, és sokaknak nincs meg az önbizalmuk, nem érzik képesnek magukat egy gyermek felnevelésére. A mozgalom ezen szeretne segíteni.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.