2023. február 1.
//
Ignác névnap

A szezon végén távozik a Telekom Veszprém irányítója

A Telekom Veszprém kézilabdaklubja nem hosszabbítja meg Petar Nenadics szerződését, a szerb irányító így annak lejártával, 2023 nyarán távozik az egyesülettől.

A szerb válogatott játékos 2018 januárjában érkezett Veszprémbe a Füchse Berlintől, majd 2021-ben meghosszabbította szerződését a klubbal. Petar Nenadics a kezdetektől fogva meghatározó tagja volt a Telekom Veszprémnek. A 2018/19-es és a 2019/20-as szezonban is őt választották meg a szurkolók az idény legjobb játékosának, így ő vehette át mind a két évben a Carlos Pérez-díjat – olvasható a klub hétfő délelőtti közleményében.

Petar Nenadics az idény végén távozik a Veszprém együttesébőlPetar Nenadics az idény végén távozik a Veszprém együtteséből

Hozzátették: az európai szövetség (EHFÖ is többször elismerte teljesítményét, hiszen 2019-ben ő lett az év kézilabdázója, míg 2022-ben a Bajnokok Ligája álomcsapatába került be. Nenadics az elmúlt közel öt évben egy magyar bajnoki címet, három Magyar Kupát és három SEHA-ligát emelhetett a magasba.

A kiváló irányító eddig 198 mérkőzésen lépett pályára piros-fehér színekben, ezeken 754-szer vette be az ellenfelek kapuját.

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. PSG 10 8 0 2 357 322 35 16
2. Telekom Veszprém 10 7 2 1 321 293 28 16
3. Magdeburg 10 6 2 2 332 311 21 14
4. Dinamo Bukarest 10 4 3 3 304 303 1 11
5. 5. GOG 10 4 1 5 331 335 -4 9
6. PPD Zágráb 9 2 2 5 250 269 -19 6
7. OW. Plock 9 2 1 6 245 268 -23 5
8. Porto 10 0 1 9 290 329 -39 1
Utolsó módosítás: 2022. december 15. 21:00
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. T. Veszprém 13 13 0 0 526 373 153 26
2. Szeged 14 13 0 1 506 387 119 26
3. Tatabánya 13 10 1 2 408 362 46 21
4. Csurgó 13 8 1 4 377 371 6 17
5. FTC 12 7 1 4 415 374 41 15
6. Budakalász 13 6 2 5 360 389 -29 14
7. Gyöngyös 13 6 1 6 362 371 -9 13
8. Balatonfüred 12 5 2 5 341 332 9 12
9. NEKA 13 5 2 6 358 376 -18 12
10. Dabas 13 6 0 7 361 392 -31 12
11. Komló 13 3 2 8 359 389 -30 8
12. FB. Veszprém 13 2 0 11 365 455 -90 4
13. Cegléd 13 1 0 12 315 394 -79 2
14. B. Farkasok 14 0 0 14 391 479 -88 0
Utolsó módosítás: 2023. január 20. 10:54
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 14. 2023. február 11. 17:15 Balatonfüred, Szabadidőközpont Balatonfüredi KSE Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2022/2 11. 2023. február 8. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém GOG
kézilabda Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023 16. 2023. február 4. 15:00 Veszprém Aréna BFKA Veszprém AEU Győr
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2022/2023 13. 2022. december 17. 16:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Cegléd 44-35
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2022/2023 10. 2022. december 15. 18:45 Bukarest Dinamo Bukarest Telekom Veszprém 31-31
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2022/2023 12. 2022. december 10. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Budakalász 42-28
előző események betöltése