Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Amikor megvalósul egy álom: multifunkciós közösségi teret kaptak a középiskolás kollégisták

2022. november 12. 16:21
Az EKF támogatásával, a diákok és a felnőttek önkéntes munkájának köszönhetően létrejött Cool-Tour teremben a jövőben zenekari próbák, kiállítások, de akár varrószakkör is megvalósulhat.

Amikor az ember az otthonától elszakadva egy idegen környezetbe kerül, nem árt, ha nemcsak barátokat talál magának, de egy olyan helyet is, ahol megélheti az álmait, apró kis vágyait. Diákként talán ez még inkább igaz, bár a társas kapcsolódásokra, a közösségi létezésre, az összetartozás érzésére és arra, hogy van lehetőség megvalósítani önmagunkat, mindannyiunknak szüksége van. A középiskolák és a kollégiumok ma már igyekeznek ehhez asszisztálni.

A Veszprémi Középiskolai Központi Kollégium is kivette ebből a részét. Az elmúlt években például olyan kezdeményezések születtek a falai között, mint a Kollégiumi Íz-faktor és a Látványkonyha, ahol például ismert veszprémiek főztek együtt profi séfekkel. A kollégium itt azonban nem akart megállni: szerettek volna egy olyan közösségi teret létrehozni, ahol az itt élő 400-450 tanuló össze tud gyűlni közös álmok megvalósítására, ahol csak jó lenni. Az ötlet – mint oly sokszor korábban már – ezúttal is Némethné Takács Cecília intézményvezető helyettestől érkezett, a projekthez pedig a VEB2023 pályázatán keresztül nyertek 14 millió forintos támogatást, így pénteken hivatalos is megnyithatott a kollégium kihasználatlan „A” épületében a Cool-Tour terem.

Fehér Csaba intézményvezető az ünnepélyes megnyitón elmondta, a multifunkcionális terem a jövőben helyet adhat például a diákokból álló zenekarok szárnypróbálgatásainak, kiállításoknak, EKF információs pontként szolgálhat, de a jövőben itt valósulhatna meg egy mini textiles alkotóműhely, valamint a már elnyert Gizella nyomában nevű történelmi divat show-t is itt tartják majd meg.

A terem egyébként nemcsak emiatt különleges, de azért is, mert a felújítását a kollégisták és a pedagógusok önkéntes munkában végezték: ha kellett, festettek, bútort kárpitoztak.

Bonyhádi Szilvia, az EKF közösségi bevonásért felelős munkatársa szívmelengetőnek nevezte, hogy bár sok tanuló még csak pár hónapja él Veszprémben, máris magának érezte annyira a helyet, hogy részt vállaljon a közösségi tér létrejöttében. Felidézte, az Európa kulturális fővárosa program kiemelt célja a helyi közösség formálása, éppen ennek érdekében indították el a köztér programot is a Pannon és a Jutasi közterekkel, ettől pedig érezhetően megváltozott az ott működő csoportok légköre is, sokkal felszabadultabb lett. „Legyen ez a hely is mindig nyitott a fiatalok előtt, hogy egyszerűen a tér inspirálni kezdje őket” – javasolta.

A megnyitón részt vett Ovádi Péter országgyűlési képviselő, aki úgy fogalmazott, ez az összefogás megmutatja a kollégiumhoz tartozó 14 iskola és Veszprém erejét is, hogy önzetlen, közösségi munkával és jóakarattal mennyi mindent lehet létrehozni.

Az önkormányzat és a város részéről Csík Richárd képviselő a diákokkal és a pedagógusokkal közösen adta át hivatalosan a termet, ahol a remények szerint az idejáró 14-22 éves fiatalok még jobban összekovácsolódhatnak.

Köszönetét fejezte ki Némethné Takács Cecília is mindazoknak, akik segítették ezt az álmot, hangsúlyozva, hogy igenis érdemes álmodni, nagy célokat kitűzni, hiszen az, hogy itt lehetnek, maga egy megvalósult álom.

A terem egyébként a fiatalok összekovácsolásán túl a bevonásukat is segíti az EKF programba, akik így „nagykövetként” családtagjaik, barátaik felé is tudják közvetíteni az EKF életérzést.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.