Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Határtalan kirándulás

2010. május 12. 1:44
Vajdaságba és a Felvidékre utazhat az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 40-40 diákja az Apáczai közalapítvány jóvoltából.

Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul programja keretén belül utaznak a diákok a két szomszédos országba. A környezetvédelmi és vegyipari tanulmányútra, a Vajdaságba és az informatikai tanulmányút költségeire, a Felvidékre csaknem 2,3 millió forint támogatást kapott az iskola. A vajdasági és a felvidéki kiránduláson 40-40 tanuló vesz részt- mondta Irányi László az iskola igazgatója, a keddi sajtótájékoztatón.

A pályázat támogatja szakközépiskolai tanulók határon túli szakmai kirándulásait. A beadott programban szerepelnie kellett a célterületen lévő valamilyen szakmai létesítmény meglátogatásának, a helyi magyar kulturális emlékek felkeresésének, és találkozónak egy határon túli magyar középiskola diákjaival.

- A pályázat beadásában az motivált minket, hogy tanulóink eljuthatnak a határon túli magyarlakta területekre, megismerhetnek ottani magyar diákokat és emellett szakmai tapasztalatokat is szerezhetnek. Az Apáczai Közalapítvány fejenként 36 ezer forinttal támogatja a résztvevőket, így a tanulóknak csak az étkezés és a belépők költségeit kell viselniük- hallottuk a sajtótájékoztatón.


Engi Imre, Jurácsik Gábor, Irányi László igazgató és Sárdi Ildikó

Sárdi Ildikó a környezetvédelmi és vegyipari tanulmányút vezetője beszélt az utazásról a Vajdaságba. – A szakmai program változatos, a Kazán-szoros a végcélja az útnak. Közben üzemeket látogatunk. Székelykevén szállunk meg, és az ottani iskolába látogatunk el.

Jurácsik Gábor, az informatikai tanulmányút vezetője elmondta, hogy a legfontosabb történelmi helyszínekre látogatnak el Felvidéken. Galántán lesz a szállás, és egy felsőszeli iskolába látogatnak.

 

Ódor Eszter
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.