2023. június 6.
//
Norbert névnap

Nem lesz VOLT

2022. november 11. 11:07
MTI
Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták.

Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője a közleményben hangsúlyozta, hogy számukra a Telekom VOLT Fesztivál igazi "love brand", a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye. Hozzátette,

"nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni, a bizonytalan gazdasági helyzetben pedig jelenleg nincs lehetőségünk a VOLT-ot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta".

A szervezők a közleményben kiemelték, bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket. 

A közleményben idézik Farkas Cipriánt, Sopron város polgármesterét, aki közölte, hogy tudomásul veszik a szervezők döntését. Hangsúlyozta, hogy Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmúltával ismét otthont adhatnak ennek a nagymúltú, és sokak által várt fesztiválnak.

vehir.hu

További cikkek

Több mint mozi – megnyitott a Foton a várban
Több mint mozi – megnyitott a Foton a várban
Megnyitotta kapuit az egykori Várkert étterem helyén kialakított új audiovizuális központ, a Foton. Művészmozi, digitális kiállítótér, fűszerterasz várja az érdeklődőket.
Gatyából nem lesz szalonmű?
Gatyából nem lesz szalonmű?
Akár a művészettel (vagy annak valamely “alkalmazott” változatával, például grafikusként vagy fotósként) keresi a kenyerét valaki, akár csak hobbiként, pusztán az élvezet kedvéért ír, rajzol vagy zenél, az alkotás mindenképpen új ablakot nyit a világra, segít másként látni, hallani, érezni, egyszóval megtapasztalni a környezetünket.
Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe
Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe
Megmutatjuk, milyen volt, amikor több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte a Kézfogás című dalt pénteken a Zöld városban.
A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity
A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity
A nagyszabású, négynapos rendezvény szombati napján három órától az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ szabadtéri színpadán megkezdődött a gála, ahol több mint hatvan kórus, közel ezerháromszáz énekes gyűlt össze.
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
Péntek délután hivatalosan is átadták az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program által támogatott, felújított Dózsavárosi Könyvtárat a nagyközönség számára. A régóta várt beruházásnak köszönhetően végre méltó színteret kaptak a városrész civil szervezetei.