Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lesz még euró tíz év múlva?

2010. május 12. 1:01 // Forrás: hvg.hu
A fenti kérdést a londoni Economist tette fel, a közös európai fizetőeszköz látványos megrendülése láttán.

Válasza: az euró megőrzéséhez fűződő politikai szándékot nem szabad alábecsülni. Tény, hogy február óta erősödött az Európai Unió határozottsága, ám a válság ennél is gyorsabb ütemben súlyosbodott – áll a londoni gazdasági hetilap elemzésében.
Brüsszelben bosszúság érezhető amiatt, hogy az euróövezet államai csak május 2-án voltak képesek konkrét összegben megállapodni a bajba jutott Görögország megsegítése érdekében. Az érintett EU-államok 80 milliárd eurót dobtak be a közös kalapba, amelyhez 30 milliárddal járult hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az EU-s mentőcsomag oroszlánrészét a németek állják (több mint 20 milliárd euróval).

Ennek dacára Brüsszelben sokan morgolódnak a németek önzősége, sőt nacionalizmusa miatt. Ha az euró egzisztenciális kérdései kerülnek szóba, a hagyományos uniós bölcsesség máris kész a válasszal: az egységes fizetőeszköz előtt két lehetőség áll − az integráció és a dezintegráció. Vagyis a nemzeti kormányok választhatnak: vagy eltemetik az eurót, vagy költségvetésük szuverenitásának egyre nagyobb szeletéről mondanak le Brüsszel javára.

Rangidős eurokraták azt állítják, hogy nem céljuk javasolni a költségvetési hiányok és többletek kölcsönös kiegyenlítését az egységes gazdasági unión belül. Ez logikátlan volna − hangoztatják. A hangsúly a szabályokon és a nyomáson van. Az Európai Bizottság május 12-én hozza nyilvánosságra a nemzeti költségvetések szigorúbb ellenőrzését célzó terveit, benne a fiskális fegyelem betartását szolgáló előírásokkal.

Csakhogy az eurót önmagában egyetlen szabály sem fogja megmenteni. Fennmaradása érdekében arra van szükség, hogy a közös fizetőeszközt használó európaiak demokratikus ösztönei szorosabb összhangba kerüljenek. Ezt rendkívül nehéz elérni. Az igazság az, hogy az európai kormányok nem szándékoznak egyeztetni nemzeti költségvetéseiket. Az euró leginkább abban bízhat, hogy az egyes társadalmi szerződések fognak konvergálni − például a görögök viselkedése idővel hasonlítani fog a németekéhez.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.