Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán lenyomta Sarkozyt és Zicót is

2010. május 11. 2:52 // Forrás: index.hu
Orbán Viktor leendő miniszterelnököt első helyre sorolta az angol Goal.com portál a futballistából lett politikusok listáján.

A Fidesz első embere olyan sztárokat előzött meg, mint Zico, Pavljucsenko, Weah vagy Rivera.

"Viktor kicsoda?" - kezdi ismertetőjét az angol portál a második kormányzati ciklusára készülő Fidesz-elnökről. "A Football Managerrel játszók emlékezhetnek rá, hogy még 2006-ban is szerepelt a programban a kiválasztható játékosok közt. Jelenleg éppen újra kormányzásra készül, miután pártja megnyerte az áprilisi választásokat."

"A politikus a helyi amatőr focicsapatban, a Felcsútban játszott, 2001-ben pedig lefújt egy kormányülést, hogy pályára léphessen a csapattal" - anekdotázik az internetes lap.

A Goal.com Nicolas Sarkozyt is megemlíti mint egykori "tehetséges jobbszélsőt". A francia kormányfő ugyanakkor nincs rajta a tizes listán, melyen az aranylabdás Gianni Rivera, valamint a brazil legenda, Zico is szerepel.

Azok közül, akik nem focicsukában, hanem öltönyben és nyakkendőben futottak be karriert, kiemelkedik Thomas Bodström, aki hat éven át volt igazságügyi miniszter Svédországban. Az egykori AIK Stockholm-játékos miniszteri megbizatása 2006-ban ért véget, de azóta is országgyűlési képviselő.

A rangsor legkülönösebb szereplője David Icke. A Coventry City korábbi tehetséges kapusa egy sérülés miatt adta fel eredeti pályafutását, majd politizálni kezdett: a 80-as években az akkor még egyáltalán nem divatos zöld pártba lépett be. Később több könyvet is írt rendkívül bizarr összeesküvés-elméletekről, sok egyéb mellett azt állítva, hogy Diana hercegnő halála az ősi Diana istennőnek tett szimbolikus áldozat volt.

A Goal.com listája:

10. Roman Pavljucsenko
9. Marc Wilmots
8. Thomas Bodström
7. Zico
6. Grzegorz Lato
5. Oleg Blohin
4. Gianni Rivera
3. David Icke
2. George Weah
1. Orbán Viktor

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.