Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kisebbségek nagyvilági produkciói

2010. május 9. 18:14
A Gizella Napok rendezvénysorozat utolsó napján a helyi kisebbségi önkormányzatok művészeti csoportjai léptek fel a Várszínpadon.

Vasárnap délután a Vár utca elején csak a ritmust és a dobogást lehetett hallani és az ismerős dallamokat, amelyeket az egyre csak gyarapodó létszámú tömeg is fütyörészett. Mi tagadás nagy buli volt a Szentháromság téren: német, lengyel, cigány valamint örmény tánc- és énekegyesületek adtak többórás műsort a nagyközönségnek, amely tapssal jutalmazta az ismerős dallamokat és az előadóművészeket.

Czaun János alpolgármester köszöntőjében a tavalyi napsütéses időjárásra emlékeztetett, megjegyezte, még jó, hogy a mai eseményre esernyővel és esőkabáttal is készült. Szerinte a kisebbségek igenis élénken részt vesznek Veszprém, amúgy is színes kulturális életében, amit a jövőben is ápolni és őrizni kell.

A Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Senior csoportja magyarországi német táncbemutatóval kápráztatta el a nézőket, majd a színpadon magyar nóták és csárdások csendültek fel a Szerenád Zenekar jóvoltából. Az estet a Roma Koktél Show cigány nótái zárták.

Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.