Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C

Súlyos vereséget szenvedett a fővárosban a Fejér-B.Á.L. Veszprém

2022. október 21. 19:47
Konkoly Csaba legénysége tizenhét góllal alulmaradt a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki találkozóján.

Az egyaránt Európa-liga-csoportkörös FTC és a vendég Fejér-B.Á.L. Veszprém péntek esti csatájával vette kezdetét a férfi kézilabda-élvonal hatodik fordulója.

Stranigg révén a biztos bennmaradásért küzdő Veszprém szerezte a találkozó első gólját, amelyre néggyel felelt az előző idényben negyedik helyen záró, idén is az élmezőnybe vágyó Ferencváros. A  Podoba János, Tóth Péter és Széles Ákos személyében három kulcsjátékosát is nélkülöző, ám a talpsérüléséből felépült Éles Benedeket és a Pick Szegedtől kölcsönvett Ludmán Marcellt már a soraiban tudó Fejér-B.Á.L. a játékrész harmadához érve kettőre zárkózott (6-4).

Bár a zöld-fehérek kettős emberhátrányba kerültek, a mieink nem tudtak élni a lehetőséggel, sőt a 15. percben már öt volt a differencia (10-5). Éles hetesből mattolta korábbi csapattársát, Borbélyt, amire Kovacsics, Prainer és Füzi révén hárommal válaszolt Pásztor István legénysége. Nagyon kellett Hári találata, de továbbra sem sikerült kimászni a gödörből: Bujdosó és Füzi újabb remek villanása után a 21. minutumban már 15-7 állt az eredményjelzőn.

A Konkoly-csapat súlyos vereséget szenvedett - Fotó: fradi.huA Konkoly-csapat súlyos vereséget szenvedett - Fotó: fradi.hu

A folytatásban is hasonló mederben zajlott a mérkőzés: a veszprémiek vérszegényen támadtak és szellősen védekeztek, amit a hazaiak könyörtelenül megbüntettek. A legnagyobb különbség éppen a félidő végén alakult ki, amikor is fővárosi publikum tízet számolhatott a vendégekre (21-11).

Imre Bence vezényletével 6-2-es rohammal kezdte a második felvonást a továbbra is gyorsabban, dinamikusabban kézilabdázó Fradi. A mieinknél az újonc Ludmán, a túloldalon a tizennyolc esztendős Csörgő szállt be eredményesen, a Konkoly-csapat nem tudott közelebb lopódzni (44. perc: 33-18).

A végjátékban már csak azért lehetett szorítani, hogy ne nőjön húszra a különbség (52. perc: 37-20). A budapestiek azonban némileg csökkentették az iramot, így már nem nyílt tovább az olló (végeredmény: 40-23).

Az Éles-Veszprém kiütéses vereséggel rajtolt a német Göppingen elleni jövő keddi (18.45), idegenbeli El-nyitányra.

Férfi kézilabda NB I, 6. forduló:
FTC–Fejér-B.Á.L. Veszprém 40-23 (21-11)
Budapest, Elek Gyula Aréna. Vezette: Rontó, Szanyi
FTC: Borbély – Bujdosó 4, Balogh Zs. 2 (1), Lékai 1, Debreczeni 3, Nagy B. 5, Kovacsics 3
Csere: Győri K. (kapus), Mikita, Bognár A. 3, Csörgő 5, , Prainer 3, Füzi 3, Pordán 3, Imre B. 5, Bohács
Vezetőedző: Pásztor István
Veszprém: Balogh T. – Szmetán P. 1, Pulay 1, Szrnka, Bugyáki 1, Stranigg 4, Hári 3
Csere: Miklós (kapus), Kristóf 1, Éles B. 4 (2), Szatmári, Vetési 3, Molnár B. 1, Ludmán 4, Preszter
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/2

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 11 11 0 0 454 295 159 22
2. OTP Bank-Pick Szeged 11 10 0 1 390 310 80 20
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 11 6 1 4 357 327 30 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 11 5 1 5 326 344 -18 11
7. Balatonfüredi KSE 11 5 0 6 295 296 -1 10
8. HSA NEKA 11 5 0 6 293 300 -7 10
9. CYEB-Budakalász 11 5 0 6 294 322 -28 10
10. Dabas KC 11 4 1 6 312 330 -18 9
11. QHB Eger 11 4 0 7 285 354 -69 8
12. Carbonex-Komló 11 3 0 8 281 321 -40 6
13. PLER-Budapest 11 2 1 8 291 337 -46 5
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 11 1 0 10 291 348 -57 2
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:24
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Véget ért Szmetán Péter idénye Fejér-B.Á.L. Veszprém Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. 2023. november 28. 20:15 Már nem Éles József az Éles-Veszprém vezetőedzője Fejér-B.Á.L. Veszprém Már nem Éles József az Éles-Veszprém vezetőedzője A férfi kézilabda NB I utolsó helyén álló Fejér-B.Á.L. Veszprém vasárnap délután hivatalos honlapján közölte, hogy Éles József klubtulajdonos, vezetőedző utóbbi pozícióját átadja Danyi Gábor szakmai igazgatónak. 2023. november 26. 19:46 Férfi kézilabda NB I/B: a BFKA nyerte a városi rangadót férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: a BFKA nyerte a városi rangadót A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia Veszprém U21-es csapata tíz góllal nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 vendégeként vasárnap az NB I/B-ben. 2023. november 26. 19:57 Ideje megkongatni a vészharangot Erről jut eszembe… Ideje megkongatni a vészharangot Akár sorsdöntőnek is tekinthető rangadót vesztett hazai pályán a Fejér-B.Á.L. a férfi kézilabda NB I hétvégi fordulójában. Ugyan a bajnokságnak még több mint a fele hátra van, ám az egyértelműen bebizonyosodott, hogy ha nem változik valami a „Kisveszprém” háza táján, akkor a következő idényben már csak egy élvonalbeli csapat lesz a királynék városában.   2023. november 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.