Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Súlyos kérdések a kamarai elnökség ülésén

2010. május 8. 1:51 // Forrás: Megyeháza
Kihelyezett elnökségi ülést tartott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége a megyeházán pénteken.

Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, megyei elnök aláhúzta a megyei kamara és a megyei önkormányzat példaértékű együttműködését. Az ülésen részt több, nagy hazai cég vezetője is, köztük Mosonyi György Mol-vezér és Kocsis István, BKV-vezér.

Idén a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ad otthont a „Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében” című rendezvénysorozatnak, amit 2000-ben rendeztek meg először. A mostani keretében ülésezett az országos grémium elnöksége a megyeházán, ahol dr. Markovszky György megyei kamarai elnök és dr. Parragh László, az országos iparkamara elnöke köszöntője után –melyben kiemelte a hazai gazdaság kritikus helyzetét- Lasztovicza Jenő elnök utalt a megye és a kamara jó együttműködésére, különös tekintettel a közös gazdaságfejlesztési programra, illetve az együtt alapított minőség díjra.

Az ülést megelőző tájékoztatón dr. Parragh László kérdésre válaszolva elmondta: a magyar gazdaság legfőbb problémájának tekinti a bürokráciát, az adórendszert, az uniós források kedvezőtlen felhasználását. –Azonban már minden jelét látom a kilábalásnak – vélekedett. Mint mondta gazdasági helyzetünk kiszolgáltatott és veszélyeztetett, különös tekintettel a görög válságra, mely kedvezőtlenül érinti a hazai devizahiteleket. Elhibázottnak nevezte a konvergencia programot, mely drasztikusan csökkentette a belső fogyasztást. Nincsenek tartalékok, magas a hiteltörlesztés, a hazai munkaerőpiacot a válság az ország nyugati régióiban sújtotta leginkább, ott, ahol legmagasabb volt a hozzáadott érték. A csillagokba szökött üzemanyagárat érintő kérdésre, miszerint lehetséges-e gátat szabni a további emelkedésnek, elmondta: nem kíván a Mol ügyeibe beleszólni.

A kamarai program szombaton kézműves témájú konferenciával folytatódik, ahol bemutatják a megyei kamara, erre az alkalomra készített kiadványát.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.