Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 1. Elza
Veszprém
0°C
2023. december 1. Elza
Veszprém
0°C

Golovin: a női kézilabda-válogatott ajtaja mindenki előtt nyitva áll

2022. szeptember 28. 19:36 // Forrás: MTI
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a magyar női kézilabda-válogatott ajtaja továbbra is minden játékos előtt nyitva áll.

A csapat öt hónap után találkozott újra, és vasárnap óta Siófokon készül. A nemzeti együttes csütörtökön 19 órától, valamint szombaton 17.30-tól felkészülési mérkőzést játszik Szlovénia vendégeként Celjében, illetve Ljubljanában.    

"Idáig mindent sikerült végrehajtanunk, amit terveztünk. Az első edzésen volt egy felmérés, amin mindenki nagyon jól teljesített. Biztos, hogy ez önbizalmat is ad a játékosoknak" - nyilatkozta a szerdai médianyilvános edzésen Golovin.

A szakvezető hozzátette, az edzéseken próbálják felidézni, mit játszottak korábban, mik az elveik védekezésben, illetve megerősíteni azokat a dolgokat, amik idáig működtek, de lesz néhány dolog, amiben újítani próbálnak.

A kapitány elárulta, bő egy hónappal a novemberi Európa-bajnokság előtt már alakul a keret összetétele a fejében, de továbbra is nyitva van az ajtó mindenki előtt. Felidézte, hogy a tavalyi világbajnokság óta nagyjából változatlan kerettel dolgoznak, ezt szinte csak az aktuális forma befolyásolja. Megjegyezte, az idáig látottak alapján vannak olyan játékosok, akik még nincsenek csúcsformában, de bízik benne, hogy a kontinenstornáig hátralévő három Bajnokok Ligája-forduló és a bajnoki meccsek lehetőséget adnak, hogy ez javuljon.

Fotó: MKSZ FacebookFotó: MKSZ Facebook

A német bajnok Bietigheim kapusa, Szikora Melinda úgy fogalmazott, nem sok idejük van együtt, ráadásul ő vasárnap még BL-meccset játszott, ezért egy kicsit később csatlakozott a kerethez, de jól fel tudta venni a fonalat. Hozzáfűzte, már elkezdődtek a labdás edzések, voltak felmérések, videózások és csapatprogramok is, tehát ebbe a három napba sikerült elég sok dolgot belesűríteniük.

"Megpróbáljuk összerakni a védekezésünket, illetve a támadást is gyakoroljuk. Remélem, a csütörtöki mérkőzés jól fog sikerülni. A szlovénokra is készülünk, illetve gyakorlunk olyan elemeket, amiket az Európa-bajnokságon szeretnénk megvalósítani" - nyilatkozta.

Szikora elmondta, mindenki nagyon motiváltan érkezett Siófokra, és a tesztek is megmutatták, hogy jó állapotban van a keret. Apró pontatlanságok még előfordulnak, ezért a két szlovéniai mérkőzés annak jegyében zajlik majd, hogy összecsiszolódjanak, és a kontinenstornán jó formát tudjanak mutatni.    

A debreceni Vámos Petra rávilágított, hogy különböző helyzetekből és lelkiállapotban érkeztek a válogatotthoz, de van előttük egy nagy közös cél, ami összefogja a csapatot. Hozzátette: a mérkőzés előtt már a kellő drukk is megjött, vagyis megfelelő állapotban várják a két edzőmeccset.    

"Kemény mérkőzésekre számítok, mivel a szlovén válogatott hasonló erőt képvisel, mint mi. Nagyon jó lehet majd gyakorolni azokat az elemeket, amelyeket mindenképpen szeretnénk majd alkalmazni az Európa-bajnokságon. A kulcs a védekezés, és kell néhány nap, hogy összecsiszolódjanak a váltások, a pároskapcsolatok, de ugyanezt tudnám elmondani a támadásról is" - magyarázta az irányító.

A magyar csapat október 29-én Romániát, 31-én pedig Németországot fogadja Tatabányán. A kontinenstorna ljubljanai csoportjában november 4-én Svájc, 6-án Horvátország, 8-án pedig Norvégia lesz a magyarok ellenfele. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

vehir.hu
további cikkek
Simon Petra szerint önbizalomnövelő a különbség női kézilabda-válogatott Simon Petra szerint önbizalomnövelő a különbség Simon Petra szerint önbizalomnövelő a magyar válogatott számára, hogy 35-12-re kerekedett Paraguay legjobbjai fölé a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. tegnap 23:04 Könnyed magyar siker Paraguay ellen a vb-nyitányon női kézilabda-válogatott Könnyed magyar siker Paraguay ellen a vb-nyitányon A papírformának megfelelően sima győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar válogatott az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon: a helsingborgi B csoport csütörtöki nyitónapján 35-12-re kerekedett Paraguay legjobbjai fölé. tegnap 22:03 Ilics és Mahé is kiállt Corrales mellett Ilics és Mahé is kiállt Corrales mellett A Telekom Veszprém vezetőedzője, Momir Ilics és az irányító Kentin Mahé is kiállt a kapus Rodrigo Corrales mellett, akit a Barca elleni hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen a szurkolók kikezdtek. tegnap 21:23 Női kézilabda BL: elindult a jegyértékesítés a budapesti négyes döntőre női kézilabda BL Női kézilabda BL: elindult a jegyértékesítés a budapesti négyes döntőre Csütörtökön elindult a jegyértékesítés a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére, aminek június első hétvégéjén a budapesti MVM Dome ad otthont. tegnap 20:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.