Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

A családok ünnepe lesz Veszprémben szombaton

2022. szeptember 20. 15:46
Szeptember 24-én, szombaton ötödik alkalommal rendezik meg a Gyereket a magasba! elnevezésű családi programot, egyben országos rekordkísérletet. A résztvevő 35 magyar város közül Veszprém kiemelt szerepet kapott, a megyeszékhelyen ugyanis már pénteken elkezdődnek a programok.

Tavaly rekordrészvétel mellett, Veszprémben 800-an emelték magasra a gyermeküket, ezzel a performansszal hirdetve a gyermekvállalás értékét. A Böjte Csaba, ferences szerzetes ötlete alapján és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által felkarolt figyelemfelhívó akcióhoz országos szinten összesen 10 ezren csatlakoztak 2021-ben.

Idén a szervezők ezeket a számokat szeretnék túlszárnyalni, amiben Veszprémnek az eddigieknél is nagyobb szerepe lesz, hiszen a tavalyi aktivitásból kiindulva, idén a bakonyi megyeszékhelyre egy háromnapos programsorozatot szerveznek Háromkirályfi Napok címmel, egészen péntektől vasárnapig.

Ennek a programsorozatnak lesz a fő attrakciója a szombat délelőtti gyerekemelés, aminek a Veszprémi Petőfi Színház előtti tér ad majd helyszínt, de mellette előadásokkal és koncertekkel is találkozhatnak az érdeklődők, amelyekről kedden délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a szervezők és a mozgalom támogatói.

Pillanatkép a tavalyi emelésrőlPillanatkép a tavalyi emelésről

Közülük is kiemelkedik a Petőfi Színház, amely már hosszú évek óta támogatja nem csak a Gyereket a magasba! kezdeményezést, hanem számos másik családbarát programot is. A mostani eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a teátrum részéről Oberfrank Pál, igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna, igazgatóhelyettes is kiemelték, hogy a színház számára a kultúra közvetítésén túl fontos, hogy kiálljanak olyan kezdeményezések mellett, amelyek a jövő generációjának szólnak, a gyermeket és családokat helyezi a központba. (A nagy sikerű gólyazászló ötlete, amely mára országos szintűvé nőtte ki magát és lényege, hogy az intézmények akkor tűzik ki, amikor az apparátusban valakinek gyermeke születik, szintén Oberfrank Páltól származik és elsőként Veszprémben használták.)

Országos szinten a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az, amely gondozza ezeket a kezdeményezéseket, az ő szervezésükben, az EKF támogatásával, valamint helyi civilek és az önkormányzat segítségével valósulhatnak meg a mostani veszprémi programok is.

A város és a mozgalom kapcsolatáról Porga Gyula, polgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, mint akiknek közös a célja és ugyanazt az értékrendszert képviselik, ahol a családok és a gyermekek állnak a középpontban. A polgármester kitért arra is, hogy számos városi fejlesztésben is kritériumnak számít, hogy megfeleljenek a családbarát elvárásoknak és az EKF-program horizontális céljai közt is szerepel mindez.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat még Kopp Mária, pszichológus alapította, ő kutatta annak idején a magyar társadalomban a gyermekvállalási szokásokat, amelyekből kiderült, hogy a fiatalok átlagosan - statisztikai számok szerint – 2,5 gyereket terveznek vállalni, de a valóságban csak 1,6 születik családonként. A mozgalom célja, hogy ezt az arányt növelje, a szemléletformáló Gyereket a magasba! program is ezért jött létre.

Az országos mozgalom részéről Veszprémben Újvári András vázolta fel annak a három napnak a programjait, amely pénteken kezdődik és vasárnapig tart. A Háromkirályfi Napok keretében tartanak pódiumbeszélgetést a Hangvillában a családbarát intézmények működéséről. Lesz úgynevezett szóbox pódiumvita, ahol Balatoni Kata, neveléstudományi kutató és Czutor Zoltán, hatgyermekes apuka, zenész járják körbe az oktatás kérdését „Minek járunk iskolába?" címmel.

A belvárosban számháborút szerveznek fiataloknak, míg az egyetemen péntek este koncertekkel készülnek, a 4 Bards és az Aurevoir fognak fellépni.

Szombaton 11 órakor a színház előtt tartják meg a már említett Gyereket a magasba! programot, vasárnap pedig 10:30-tól a jezsuita templomban lesz ökumenikus ima a családokért.

Visszatérve a Gyereket a magasba! programhoz, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom veszprémi szervezetének részéről Héthelyi Réka mutatta be a részletes programot, amelyre várják a családokat szombaton.

A regisztráció már 10:30-kor elkezdődik, eközben a Kis-Bakony Táncegyüttes szórakoztatja a gyerekeket. 11 órakor pedig Veszprémben, valamint az ország 34 másik településén egyszerre emelik a magasba a gyerekeket a szüleik. A veszprémi emelésen részt vesznek majd közéleti szereplők, intézmény- és cégvezetők, de művészek és sportolók is, mondta el Héthelyi Réka a sajtótájékoztatón.

A kísérőprogramokban több helyi civil szervezet is bekapcsolódik, kint lesz a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, a Családika Játszóház, valamint a Királynék Földjén program idén újításként apukáknak szóló játszóházzal is készül.

Az időjósok jelenleg esőmentes időt jeleznek szombatra, ha mégis eleredne az eső, akkor a programokat, egyben az emelést is a Petőfi Színház falain belül tartják meg.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.