Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kakukkfészek Szalma Tamással

2010. május 4. 16:16 // Forrás: Varga Róbert - Petőfi Színház
Élénk médiaérdeklődés mellett zajlott le ma a Kakukkfészek című darab felújítópróbája a Veszprémi Petőfi Színházban.

A teátrum május 5-én este hét órakor tűzi ismét műsorra a sikerprodukciót, melyet Bujtor István rendezett és ő is alakította benne Bromdent, az indián főnököt.

A médiaérdeklődés annak szólt, hogy Bujtor István legendás szerepét Szalma Tamás vette át és formálja meg az elkövetkezendő hónapokban Keszthelyen, a Tihanyi Szabadtéri Játékokokon és Nyíregyházán is. Kattogtak a fényképezőgépek, forogtak a kamerák a próbán, a darabot színpadra állító stáb pedig mindeközben fegyelmezetten dolgozott, azért, hogy a közönség a felújított változatban se csalódjon.


- Most már elmondhatom, nem akartam én már ezt a szerepet mégegyszer eljátszani itt Veszprémben, Pista beszélt rá erre két és fél éve. Azt mondta, csináljuk meg mégegyszer együtt a Kakukkfészket, mint Fehérváron régen, s aztán ő végleg lelép a színpadról, befejezi a játékot. Arra nem gondoltam, hogy így teszi ezt meg. Reméljük, a darab ugyanúgy tud hatni a nézőkre, mint eddig, alapvetően viszont más lesz az egész előadás, mert Pista nincs közöttünk, s mégis azért mindig itt van, mert felülről néz minket - mondta Eperjes Károly a próbán.

-Nagyon bízom abban, hogy a nézők nem esnek az összehasonlítás csapdájába, mert annak nincs értelme. Nekem ebben a szerepátvételben és feladatban a teher az, hogy Pista nincs. Ez a szerep az ő legendája, hozzá tartozik, nekem az a feladatom most, hogy ennek az egyébként is kitűnő előadásnak az egységét és folyamatosságát biztosítsam. Mindeközben a színpadon a lelkemben biztos felteszem majd azt kérdést: "Pista, most hol vagy?" - nyilatkozta a sajtónak Szalma Tamás.
A Kakukkfészek díszelőadását május 5-én, a Bujtor István emléknapon tekinthetik meg a nézők a Veszprémi Petőfi Színházban.

Galéria
Kakukkfészek Szalma Tamással
vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.