Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szakmai tanévnyitó konferenciát tartottak

2022. augusztus 30. 11:50
A Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal és a Klebelsberg Központ szakmai tanévnyitó konferenciáját tartották hétfőn a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskolában.

A Veszprém Megyei Szakmai Tanévnyitó Konferencia megnyitó beszédét Hegedűs Barbara alpolgármester mondta, aki az elmúlt két év nehézségeire utalva fejezte ki háláját, hogy még a nehéz időszakokban is lehet számítani a pedagógusokra. Az intézményeket megtépázta a mögöttünk álló időszak, de ahogy Hegedűs Barbara fogalmazott, a fenntartókkal együttműködve az önkormányzat feladata, hogy az iskolák minél zavartalanabbul működhessenek. A cél, hogy a diákok a lehető legjobb körülmények között tudjanak az oktatásra, a tanulásra fókuszálni. 

A konferencia szakmai része dr. Madarász Hedviggel, a Belügyminisztérium főosztályvezetőjével kezdődött. Őt Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese követte.

A szünet után az első felszólaló Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai helyettese volt, végül pedig Galambos Zsuzsanna, az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője tartotta meg előadását.

Szabó Eszter
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.