Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Navracsics Tibor a Szólás Szabadságában

2010. május 3. 5:00 // Forrás: mno.hu
Az új kormány várhatóan január 1-jétől állítja vissza a családtámogatás korábbi szabályozásában a gyes és a gyed rendszerét.

Navracsics Tibort egyebek mellett arról kérdezték, hogy a most május 1-jén hatályba lépett családtámogatási rendszer módosításán változtatnak-e, azaz tervezik-e visszaállítani a gyes és a gyed korábbi szabályozását.

A fideszes politikus azt mondta, az idén már nem tartja valószínűnek, hogy a korábbi rendszert „vissza tudják hozni”. Jelezte azonban, szeretnék, ha ezt mihamarabb megtehetnék, így lehet, hogy ez majd január 1-jével történik meg.

Május 1-jétől átalakult a gyermekgondozási támogatások rendszere: emelkedett a gyermekgondozási díj (gyed) megszerzéséhez szükséges biztosítási idő, és már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett. Az új szabályok a 2010. április 30-át követően születő gyerekekre vonatkoznak.

Navracsics Tibor a köztelevízióban röviden kitért az őszi önkormányzati választásokra is. Ezzel kapcsolatban elmondta, mivel minden párt, amelyik a parlamentbe bekerült, kiállt a kisebb létszámú önkormányzatok mellett, ezért úgy gondolja, viszonylag hamar sikerül majd elfogadtatniuk az ehhez szükséges törvénymódosítást. Közölte, ha ez így történik, akkor ősszel már kisebb létszámú önkormányzatokat választhatnak a szavazati joggal rendelkező állampolgárok.

Navracsics Tibor szerint a kettős állampolgárságot szerzők számára biztosítani kellene a választójogot is, ha Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek. Navracsics Tibor a Fidesz-KDNP elképzeléseiről szólva elmondta, a politikai rendszer reformját szolgáló törvények között van a kettős állampolgárságról szóló törvény is. Mint mondta, ez régi adósság, és jelezte azt is, hogy Magyarországon ebben az ügyben konszenzus van.

Arra a kérdésre, hogy ez egyben szavazati jogot is jelentene-e, elmondta, kétféle állampolgárság létezik; az egyik fajtája, amikor nem adnak szavazati jogot, ám ez esetben „másfajta” állampolgárságot jelent, mint az általános. Elmondta, a lakóhelyre való tekintet nélkül is adható szavazati jog az állampolgársággal együtt, ilyen létezik például a horvátoknál. Közölte, ő egy „közbülső utat” támogatna. E szerint aki Magyarországon lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, arra az általános választójogi szabályok lennének érvényesek. Ez pedig azt jelenti, „ahogy egy magyar állampolgár, úgy egy kettős állampolgár is tudna szavazni” – mondta Navracsics Tibor.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.