A popkultúrától a divaton át a pszichológiáig minden újra a nyolcvanas évekről szól. Mintha ez lenne az az aranykor, ahova vissza kellene térnünk – számos okból.
Fotó: Fortepan/Umann Kornél
Először is, akkoriban minden sokkal nyugodtabb és lassabb volt. Még tudtuk, mit jelent igazán pihenni és bűntudat nélkül nyaralni, minden ízében megélni a pillanatot, az első perctől kezdve, mert sokkal kisebb volt a nyaralás „féktávolsága”, magyarán az az idő, mire sikerül átváltanunk a hétköznapok őrült robogásáról a szabadság békésebb tempójára. És mert azon sem kellett aggódnunk, hogy a strandon majd egyszer csak megcsörren a telefonunk, mert a főnöknek vagy a kollégának sürgősen szüksége van egy információra a pályázatos projekthez. Eleve nem volt telefonunk, amin a híreket pörgessük vagy az ismerősök idilli utazós fotóit bámuljuk, és bosszankodjunk, mi miért nem vagyunk olyan felhőtlenek, mint amilyennek ők tűnnek.
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan/tm
Akkoriban még tudtunk „semmit tenni.” Gyerekként tulajdonképpen éppen erről szólt a nyár. A körtefa alatti ábrándozásokról, a fűben heverészésről, a hintázásról, a nyugágyban olvasásról. Lehet, hogy elhagyta a szánkat a panasz, hogy unatkozunk, de visszatekintve mégis volt valami csodás ebben az unalomban, mert a végén mégis mindig feltaláltuk magunkat és jó mókákat eszeltünk ki.
Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr
Még nem volt meg az a bőség zavara, ami ma, mégis beértük a kevesebbel is: ha nem volt a közelben vízpart, uszoda, és medencét sem engedhettünk meg magunknak, elővettük a gyerekkori mosdatós kádat, teleeresztettük vízzel és abban pancsoltunk.
Fotó: Fortepan
A balatoni nyaralás persze óriási buli volt. Bepréselődtünk a Zsiguliba, vagy stoppoltunk, és ha kellően szerencsések voltunk, egy hónapot tölthettünk a nyaralóban, ahonnan egy szál kisgatyában, fürdőruhában, nyakunkban törülközővel, felfújható matraccal és labdával a hónunk alatt, meg hűtőtáskával a kezünkben, strandpapucsban csattogtunk le a strandra. Az egész napot ott töltöttük, este lesülve mentünk haza és másnap ugyanezt ismételtük.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
A nyolcvanas években mintha nagyobb lett volna a szabadság is, és kevesebb a veszély. A szülők még nem sokat aggódtak azon, hova tegyék a gyereket, amíg ők dolgoznak: mentek le a nagyszülőkhöz vagy „kulcsos gyerekek” lettek. Akkoriban természetes volt, hogy tizenéves fiúk és lányok egyedül, illetve bandákba verődve bóklásznak a falu szélén, vagy este az út közepén tollasoznak és rúgják a bőrt.
Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr
Fotó: Fortepan
Voltak ugyan úttörő és napközis meg ottalvós táborok is, de sokkal kisebb számban, mint ma.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
És akkor indultak útjukra az első fesztiválok és elődjeik. Negyven évvel ezelőtt például újhullámos együttesek fesztiválját tartották a Magyar Hajó- és Darugyár Balatonfüredi Gyáregységének üzemcsarnokában többek között olyan később híressé vált zenekarokkal, mint az Omega. A fiatalok éppúgy odaverődtek az egész országból, mint ma a VOLT-ra, csak éppen az se zavarta őket, ha a vasútállomáson kellett aludniuk.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Apropó, szállás. A nyolcvanas években még nem sokan engedhették meg maguknak a szállodai ellátást – nem is volt belőlük olyan sok. Voltak helyettük viszont pártüdülők meg kempingek, és nem derogált magunknak elkészíteni a szendvicset. Talán valahol buli volt ez is, mint ahogy az ma a lakókocsis utazóknak.
Fotó: Fortepan/Szalay Tamás
Fotó: Fortepan
Már csak azért is, mert a kempingben remekül lehetett új ismerősöket szerezni, nagy kártyapartikat tartani, bográcsozni, közösségi életet élni. Akkoriban eleve az egész nyaralás sokkal közösségibb volt: családok, barátok, közeli és távoli rokonok, unokatestvérek és keresztszülők, fiatalok és idősek együtt szórakoztak a Balatonnál, és a felnőttek is ugyanúgy kivették a részüket a mókázásból.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Persze, a nyolcvanas években sem volt minden felhőtlen szórakozás. Voltak dolgok, amikről le kellett mondanunk, és akkoriban ez igenis fájt, az unalom sem volt olyan üdítő mindig, bandázás sokan már akkor is a tévét bámulták, vagy éppen a háziállatok meg a kert körül segítettek és a nagy szabadságnak is megvoltak olykor az árnyoldalai. Mégis. Dübörgő mindennapjainkban jó lenne valamit visszahozni abból az egyszerűbb, lassabb és összetartóbb világból.
