Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyolc törvényjavaslattal nyithat a Fidesz-KDNP

2010. április 30. 9:22 // Forrás: index.hu
A kisebb parlamentről, a kormány összetételéről, a tanárokkal szembeni erőszakról is tervez jogszabály-módosítást a győztes párt.

Nyolc törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz-KDNP-frakció a parlament alakuló ülése után. Az MTI fideszes forrásból úgy értesült, hogy a Fidesz-KDNP képviselői indítványként terjeszti a parlament elé az alkotmány módosítását. A tervek szerint két pontban változtatnának az alaptörvényen: rögzítenék, hogy kisebb létszámú a parlament, illetve azt, hogy a kormány miniszterelnökből, miniszterekből és miniszterelnök-helyettesekből áll.

A kisebb parlament kialakításához egyelőre egy "kerettörvényt" nyújtanak be, amely rögzíti a számokat, de a 2014-től működő új rendszerhez szükséges választójogi törvénymódosítás csak hosszabb egyeztetések után kerülne a Ház elé.

A kezdőcsomagban nyújtanák be az Országgyűlésnek a kettős állampolgárságról, a kisebb önkormányzatokról, valamint a három csapásról szóló előterjesztést. Emellett javasolják, hogy a családi pótlék csak azoknak járjon, akik iskolaköteles gyermekeiket járatják is iskolába; valamint indítványozzák, hogy a tanárokkal szembeni erőszakot súlyosabban büntesse a törvény.
hirdetés

Aa kormányzati struktúráról szóló törvénytervezet része lenne - nem pedig önálló jogszabály - az átadás-átvétel törvényi szabályozásáról szóló előterjesztés is. A tervek szerint - ha az alakuló ülés időpontja május 14-e, péntek - már május 17-én, hétfőn a parlament elé kerülhetnek a frakciószövetség képviselőinek indítványai.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.