Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kormány három kulcsembere

2010. április 29. 17:02 // Forrás: mno/fidesz
Varga Mihály vezeti majd a Miniszterelnökséget az új kormányban, Navracsics Tibor pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot. Videó

Varga Mihályt kérte fel a Miniszterelnökség vezetőjének Orbán Viktor, Navracsics Tibor irányíthatja az új kormányban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, egyben miniszterelnök-helyettes is lesz – jelentette be a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje.

Sólyom László felkért a kormány alakításának elkezdésével, szervezésével, ezt vállaltam – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Orbán Viktor. A kijelölt miniszterelnök elmondta: a kétharmados felhatalmazás világossá teszi, hogy a magyar emberek mást várnak a kormánytól, mint amit az elmúlt nyolc évben láttak. „A választópolgárok azzal bíztak meg, hogy építsük fel a nemzeti együttműködés rendszerét, ezt mi becsülettel el is fogjuk végezni” – jelentette be Orbán Viktor. „Nem lesz rangkórság vagy másfajta dáridó” – tette hozzá.

A kormányfő politikáját a miniszterelnökség szervezi, ebben a kabinetvezető segítségére lesz Varga Mihály, aki államtitkárként biztosítja majd, hogy a politika a választók által kijelölt úton menjen – mondta Orbán. Hozzátette: új alapokra helyezik a kapcsolatot az emberekkel, a sajtóval, a nyilvánossággal. Ezért a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter fog felelni, akinek pozíciója nem azonos a kormányszóvivővel – szerepelt az indoklásban. Ezért a kormányfő dolga is más lesz, mint amit a korábbi „kormányzati oligarchák” megvalósítottak ebben a pozícióban. „A miniszterelnök nem főnöke, vagy tulajdonosa az országnak, amely vezetői feladattal látta őt el” - közölte a polgári párt vezetője.

Átfogóbb, hatékonyabb kormányzati struktúrát fognak megvalósítani, ez másfajta koordinációt igényel, ezért nem lesz Miniszterelnöki Hivatal, ennek a feladatát a közigazgatási minisztérium látja majd el. Erre a feladatra Navracsics Tibort, a Fidesz eddigi frakcióvezetőjét kérte fel.

Navracsics Tibor lesz a közigazgatási és igazságügyi miniszter, egyben ő lesz a miniszterelnök-helyettes is, az ő feladata lesz a minisztériumok munkájának összehangolása – tette hozzá a Fidesz elnöke. Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy nem lesznek csúcsminisztériumok.

Jövő hétfőre összehívtak egy megbeszélést a parlamentbe a leendő kormánytagoknak, ekkor mutatják be a leendő tárcavezetőket. „Szeretnénk méltó módot teremteni a bemutatásnak” – fogalmazott Orbán.

A miniszterelnök államtitkárának felkért Varga Mihály elmondta, már megkezdte leendő hivatala kereteinek kialakítását. Ugyanakkor mindent megtesznek az ellen, hogy bürokratizálódjon a létrejövő új intézmény – tette hozzá. A Fidesz gazdasági szakpolitikusa azt is közölte, hogy jóval kisebb lesz a miniszterelnök körüli apparátus, mint amekkora eddig volt.


forrás: origo

„A legszebb feladat ez” – fogalmazott Navracsics Tibor, aki elmondta, örül, hogy őt kérte fel Orbán Viktor. Véleménye szerint a magyar államba vetett hit újbóli megerősítése a feladata. Szerinte az állammal szemben az az elvárás, hogy a közjót szolgálja, a magyar nemzetet segítse. A magyar állam eddig magánjavakat szolgált, megnehezítették az emberek életét. „Hatékony, olcsó és fegyelmezett államra van szükség” – mondta, majd hozzátette, Magyarországot újra erőssé kell tenni. Úgy véli, nem az emberekkel van a gond, hiszen „versenyképes tudással, versenyképes szorgalommal” rendelkeznek. Egyszerűbbé és átláthatóbbá kell tenni az ügyintézést és az intézményrendszert. A politikát és a közigazgatást szét kell választani, nem szabad hagyni, hogy a Gyurcsány-féle rendszer tovább működjön.. A közigazgatási és az igazságügyi minisztérium feladata a közjót szolgálni, hogy mindenki megtalálja a saját életéhez a támaszt.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.