Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kik kaphatnak államtitkári posztot?

2010. április 27. 15:11 // Forrás: MTI
Harminc államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya, ők irányítanák a csúcsminisztériumok alá kerülő területeket.

Szijjártó Péter a kormányfő személyes szóvivője lehet és - bár döntés még nem született ez ügyben sem - az MTI információi szerint szóba került annak a lehetősége, hogy egy férfi és egy nő kormányszóvivője legyen az Orbán Viktor vezette új kabinetnek. Több ismert fideszes és kereszténydemokrata politikus államtitkári posztot kaphat. Az MTI múlt héten írt arról, hogy a jelenlegi tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya. A jelenlegi elképzelések szerint államtitkárok irányítanák a csúcsminisztériumok alá kerülő területeket, mellettük pedig minden tárcának lenne egy-egy politikai és egy-egy közigazgatási államtitkára.

Államtitkári posztot kaphat Répássy Róbert mostani frakcióigazgató, aki a Navracsics Tibor vezette kancellária-közigazgatási minisztériumnál az igazságügyért felelne, ugyanis az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a jelenlegi formájában megszűnne. A rendészet az ismét felálló, és várhatóan Pintér Sándor irányítása alá kerülő Belügyminisztériumhoz tartozna, az igazságügy pedig Navracsics Tibor tárcájához.

Ugyancsak a kancelláriánál lenne államtitkár Balog Zoltán, aki a kisebbségi és romaügyeket felügyelné. KDNP-s politikus irányítaná az egyházügyeket, Szászfalvi László, az emberi jogi bizottság eddigi alelnöke személyében.

Az MTI hétfőn számolt be arról, hogy Fidesz-KDNP-pártszövetségi források megerősítették azokat az információkat, amelyek szerint az új kormányban a kereszténydemokraták adják majd várhatóan a humán tárcánál a szociális, az oktatási területért felelős államtitkárokat is. Előbbi terület irányítója Soltész Miklós, utóbbié Hoffmann Rózsa lehet.

A sportállamtitkári posztért - amely várhatóan szintén a humán csúcstárca alá tartozik majd - az MTI értesülése szerint egyelőre két jelölt neve fut: Bánki Eriké, aki az Országgyűlés sportbizottságát vezette az elmúlt négy évben, valamint Balogh Gábor öttusa világbajnoké.

A valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora által irányított humán tárca alá tartozó egészségügyet Szócska Miklós, a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója irányíthatja államtitkárként.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója, aki egyébként a párt informatikai munkacsoportjának vezetője, az MTI információi szerint maradna a szakterületénél: a Fellegi Tamás vezette infrastrukturális tárcánál infokommunikációért felelős államtitkári pozíciót kaphat.

A Heti Válasz április 14-én azt írta, Martonyi János leendő külügyminiszter munkáját Németh Zsolt, valamint a jelenlegi európai parlamenti képviselő, Győri Enikő segítheti államtitkárként.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.