2022. július 1.
//
Annamária névnap

Takács Szabolcs felesküdött az újabb kormánymegbízotti szolgálatra

2022. június 23. 9:18
Veszprém Megyei Kormányhivatal
Letette az esküt és átvette kormánymegbízotti kinevezését Orbán Viktor miniszterelnöktől a Veszprém Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

Takács Szabolcs immár harmadik alkalommal kezdi meg közszolgálatát, így a 2014-ben elkezdett munkáját tovább folytatja a kormányhivatal élén.
A kormánymegbízottak kinevezési okiratának ünnepélyes átadására 2022. június 20-án, a Karmelita Kolostorban került sor.

Az ünnepségen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntötte a területi közigazgatás vezetőit; ezután a kormányfő beszédében arról szólt, hogy Magyarországnak válságálló közigazgatásra van szüksége, hiszen 2010 óta természeti csapások, egy pandémia és most egy háború hatásai is sújtják hazánkat.
Orbán Viktor elmondta: nagyon nehéz idők jönnek, de ez a kormány bebizonyította, hogy - ellentétben az ellenfeleivel - képes kezelni a kihívásokat.
Hangsúlyozta: az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt "meg kell védenünk azt, amink van", tehát az elmúlt években elért fejlődés eredményeinek megőrzéséért kell dolgozni.

"Önök kétségkívül egy hivatalt visznek, de alapvetően nem egy hatósági attitűdre van szükségük, hanem partnerségi szellemben kell az emberek és ügyeik felé fordulniuk" - mondta végül a frissen kinevezett kormánymegbízottaknak a miniszterelnök.

vehir.hu